Segítség nélkül az állástalanok
Mészáros Richárd
2020. 10. 31., szo – 22:17

A koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott megszorító intézkedések tetemes károkat okoztak a szlovák gazdaságnak, aminek a levét az alkalmazottak itták meg. Az elmúlt hónapokban tízezrek veszítették el a munkájukat, az állástalanok aránya – az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat legfrissebb jelentése szerint – idén szeptemberre így elérte a 6,8 százalékot.
Az Eurostat ráadásul jóval derűlátóbb számokkal dolgozik, mint a szlovák Statisztikai Hivatal. Míg ez utóbbi szerint Szlovákiában szeptember végén 224 ezer állástalan volt az országban, az uniós statisztikai hivatal adatai szerint csupán 185 ezer. Szlovákia azonban még az Eurostat szerint is sokkal rosszabbul teljesít a környező uniós tagországoknál. A 6,8 százalékos szlovák munkanélküliséggel szemben Csehországban csak 2,8, Lengyelországban pedig 3,1 százaléknyi állástalan van. Magyarország esetében a szeptemberi adatot egyelőre ugyan nem tették közzé, augusztusban azonban ott is csak 4,4 százalékos munkanélküliséget mértek. Szlovákiát lekörözi Ausztria (5,5%), Románia (5,2) és még Bulgária (6,2%) is.
Javulásra ráadásul az elkövetkező időszakban sem számíthatunk, épp ellenkezőleg. „A járvány második hulláma miatt tovább romolhat a helyzet, sok függ azonban attól, hogy milyen intézkedésekkel próbálja majd menteni a menthetőt a kormány” – nyilatkozta lapunknak Katarína Muchová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője, aki szerint a nyári hónapokban tapasztalt enyhe javulást a leginkább érintett ágazatokban az elkövetkező időszakban újabb zuhanás követheti.
A Matovič-kormány a koronavírus-járvány elleni harcában ugyan tetemes összeget fordított a munkahelyek megmentésére, ennek azonban nincs sok látszatja. A környező uniós tagországok közül mindegyikben alacsonyabb az állástalanok aránya, mint Szlovákiában.