1956-os röplapokból és plakátokból állított össze ingyenes digitális adatbázist az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK). E történelmi dokumentumok segítségével a forradalom szinte teljes históriája megismerhető, hiszen a plakátok, röplapok nélkülözhetetlen eszközei voltak a tömegek megszólításának és tájékoztatásának.
1956-ban az Országos Széchényi Könyvtárban Hankiss Elemér (1928-2015) vetette fel a forradalommal kapcsolatos aprónyomtatványok, dokumentumok gyűjtését, archiválását, ezután a könyvtár dolgozói és magánemberek elkezdték gyűjteni a forradalmi anyagokat. A speciális gyűjtemény mintegy másfél ezer darabból áll, a legkorábbi október 22-én készült, a forradalom és szabadságharc november 4-ig tartott. A később keletkezett darabok részben az ellenállás, részben a megtorlás dokumentumai.
A forradalom első két napjából kizárólag röplapok maradtak fenn. A szöveges plakátokhoz szükséges, igényesebb nyomdák október 25-től álltak fokozatosan a szabadságharc rendelkezésére. Az OSZK közleménye szerint nem csupán a budapesti, hanem a vidéki eseményeket is jól dokumentálják a különböző városokban előállított kisnyomtatványok.
A 1956 – történelem röplapokon című, kereshető adatbázis itt érhető el: https://plakattar.oszk.hu/1956-tortenelem-roplapokon/.
The post Beszédes röplapok, 56-os plakátok digitális adatbázisa first appeared on Magyar Iskola.