Az emberek többsége kemény munkával jut el odáig, hogy az anyanyelve mellett más nyelven is jól kommunikáljon. Vannak azonban olyanok, akik az anyatejjel szívják magukba a második nyelvet, de legalábbis külön erőfeszítés nélkül sajátítják el egyszerre több nyelv ismeretét.
A történelem során a nagy államalakulatok jelentős része többnyelvű volt, ugyanúgy, ahogy a jelenkorban is számtalan ország rendelkezik egynél több hivatalos nyelvvel. A globalizáció felerősödésével pedig egyre nagyobb hangsúlyt kap a két- és többnyelvűség jelenségének vizsgálata. A több nyelv ismeretével szorosan összekapcsolódik a kultúra kérdése is, hiszen az eltérő nyelv gyakran eltérő kultúrát is feltételez, viszont nem törvényszerű, hogy egy többnyelvű személy az adott nyelvek kulturális elemeivel is azonosuljon, és a hozzátartozó szokásokat is gyakorolja. A többnyelvűség csupán megadja a lehetőséget a többkultúrájúság kialakításához is, illetve önmagában a több nyelv ismerete által is jelentősen bővülnek a többnyelvű személyek lehetőségei az életben az egynyelvű embertársaikhoz képest.
Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz – szól az ismert, nyelvi ideológiáktól sem mentes mondás, amely részben a többnyelvűség értékességét helyezi középpontba. Ennek persze van némi létjogosultsága s valóságalapja, hiszen az emberek a nyelv(ek) segítségével nem csupán érzéseik, gondolataik és vágyaik közvetítésére képesek, hanem önmagunk kifejezésére és meghatározására is. Vagyis a nyelv nem pusztán kommunikációs célokat szolgál, hanem az identitásunk kifejezésének egy rendkívül fontos eszköze is. Mindezekről és a kétnyelvűség további aspektusairól lesz szó cikksorozatunkban, melynek első darabja a kétnyelvűséghez tartozó alapfogalmakat tárgyalja, beleértve a kétnyelvűség korántsem egyértelmű fogalmát.
Kétnyelvűség = két nyelv anyanyelvi szintű ismerete?
Az Egyesült Nemzetek statisztikáka szerint az emberek több mint hatvan százaléka két- vagy többnyelvű környezetben él. Ez azt jelenti, hogy a mindennapok során több nyelvvel érintkeznek valamilyen formában. Természetesen nem mindenki ugyanúgy: egyesek jobban rákényszerülnek egy másik nyelv használatára, mint mások, például a törvényi szabályozás (l. kárpátaljai vagy felvidéki magyarság) következtében. Némelyek gyerekkoruktól kezdve hallanak és beszélnek az anyanyelvüktől különböző nyelveket, míg sokan csak felnőttkorukban teszik mindezt. Van, aki ugyanúgy, anyanyelvi szinten beszél két nyelvet, de a többség az egyik nyelvet valamivel jobban tudja.
…
Hogyan alakulhat ki?
A kétnyelvűvé válásnak számtalan lehetséges módja van, a gyermekkori kétnyelvűség egyik leggyakoribb oka, hogy a gyermekek vegyes házasságokban születnek. Azáltal, hogy felismerték, nemcsak gyermekkori két- és többnyelvűség létezik, a fiatalkori és felnőttkori kétnyelvűség és többnyelvűség kialakulásának lehetséges okai között szerepel többek között az elvándorlás, a külföldi tartózkodás, a kisebbséghez való tartozás vagy akár a házasságkötés, de a felsorolt tényezőkön túl más szempontok is hozzájárulhatnak a kétnyelvűség kialakulásához.
A gyermekkori kétnyelvűvé válás jelensége esetén a szimultán nyelvelsajátítás – vagyis a születéstől fogva párhuzamosan zajló több nyelv elsajátításának folyamata – leírására többféle modell született, attól függően, hogy milyen nyelvi szisztémát alakítanak ki a szülők a gyermek nyelvelsajátítását illetően. Ilyen nyelvelsajátítási modellek a következők: a Ronjat-féle család, a Fantini-féle család, az Elwert-féle család, a Saunders-féle család, illetve a kevert nyelvek modellje.
Ezek közül a legismertebb és leggyakrabban alkalmazott modell a Ronjat-féle család, más néven az egy személy – egy nyelv modell, mely esetén az eltérő anyanyelvű szülők közül valamelyikük nyelve azonos a környezetével, viszont a szülők egymás nyelvét is beszélik. A gyermekkel folytatott kommunikációban tudatosan csak a saját anyanyelvüket használják a szülők.
A Fantini-féle családmodell esetén azonos az alaphelyzet, vagyis az eltérő anyanyelvű szülők közül valamelyikük nyelve azonos a környezetével és a szülők beszélik egymás nyelvét is. E modell esetén viszont a környezettel azonos nyelv elsajátítása teljes mértékben a környezetre van utalva, a másik nyelv elsajátítása történik otthon, tehát a környezet nyelvével nem megegyező anyanyelvű szülő nyelvén zajlik az otthoni kommunikáció a gyermek és a szülők között.
Az Elwert-féle nyelvelsajátítási családmodell esetén szintén eltérő anyanyelvű szülőkről beszélhetünk, viszont az előző modellekkel ellentétben egyik anyanyelv sem azonos a környezet nyelvével. A szülők saját anyanyelvüket használják a gyermekkel történő kommunikációban, és mivel a környezet nyelve egy ezektől eltérő, harmadik nyelv, rendszerint a gyermeknél a háromnyelvűség kialakulásához vezet ez a jelenség.
A Saunders-féle családmodell esetén mind a szülők anyanyelve, mind a környezet nyelve megegyezik, viszont a gyermek korai nyelvelsajátításának támogatása érdekében valamelyik szülő a gyermekkel történő kommunikációban egy olyan idegen nyelvet használ, amelyen magas szintű kompetenciákkal rendelkezik. A kevert nyelvek modellje esetén már maguk a szülők is kétnyelvűek, így a gyermekkel történő kommunikációban mindkettő szülő a két nyelv keverését és váltogatását alkalmazza, ezen felül pedig nagy számban jelennek meg a kommunikációban a két- és többnyelvű beszédmódra jellemző sajátságok, illetve az ezekhez kapcsolódó jelenségek.
The post Mi is az a kétnyelvűség? first appeared on Magyar Iskola.
