Egyrészt az 1950. évi népszámlálás előtt az 1930. évi volt az utolsó csehszlovák állami keretek között megtartott népszámlálás, másrészt az 1950. évi népszámlálás után csak négy évtizeddel később, a rendszerváltás után, az 1991. évi népszámlálás alkalmával kérdeztek rá a lakosság vallási hovatartozására. Az 1950. évi és az 1991. évi népszámlálás módszertana egyebek mellett abban is különbözött, hogy 1950-ben a jelenlévő népesség, 1961-től a lakónépesség szerinti megoszlás adatait tették közzé.

Az 1950. évi népszámlálás nemzetiségi adatai több szempontból is megkérdőjelezhetők. A kitelepítések, reszlovakizáció, lakosságcsere után rövid idővel megtartott népszámlálások a magyar nemzetiségűek számát számításaink szerint a várhatónál mintegy 113 ezer fővel alacsonyabbnak mutatták ki.

Az 1950. évi népszámlálás vallási adatait egyfajta sajátosság jellemzi: két évvel a kommunista hatalomátvétel után Szlovákia lakosságának vallási megoszlása még az ezt megelőző időszak vallási összetételét tükrözi. Ennek legmarkánsabb jegye a felekezeten kívüliek igen alacsony száma.

Ugyanakkor a felekezeti adatok magukon viselik azoknak a politikai, társadalmi változásoknak a következményeit is, melyek az ezt megelőző két évtizedben – főleg az 1938-as 1. bécsi döntést követő időszakban szinte az 1940-es évek végéig – befolyásolták a lakosság vallási összetételét. Ebben az időszakban jelentős mértékű migrációs változásokra került sor, melyek Szlovákia lakosságának etnikai összetételét, de a vallási hovatartozását is befolyásolták.

Az 1950. évi népszámlálás községsoros nemzetiségi és felekezeti adatai a közelmúltban váltak hozzáférhetővé a Szlovák Statisztikai Hivatal levéltárában. Az adatokat az egyes kerületek adatait tartalmazó 6 kéziratjellegű belső kiadványból dolgozták fel.

A községsoros adatokat tartalmazó források hat szlovákiai nemzetiség és nyolc felekezeti kategória adatait tüntetik fel. Feltüntetik a szlovák, cseh, orosz, lengyel, német, magyar nemzetiségeket, melyeket az egyéb kategória egészít ki. Az orosz nemzetiség az ukrán és a ruszin nemzetiségűek gyűjtőkategóriája. A felekezeti kategóriák a következők voltak: felekezeten kívüli, római katolikus, görög katolikus, evangélikus összesen, ebből evangélikus, ebből református, Csehszlovák (Huszita Egyház), egyéb.

Szlovákia lakosságának nemzetiségi összetétele 1950-ben

A nemzetiségek számának, arányának összetételéről az 1950. évi adatok – elsősorban a magyar lakosságot tekintetbe véve – nem nyújtanak hiteles képet. Inkább arról tanúskodnak, hogy néhány évvel a jogfosztottság után mennyien merték magukat magyarnak vallani.

Az 1950. évi népszámlálást megelőzően két évtizeddel korábban, 1930-ban volt az utolsó csehszlovák népszámlálás. A két évtized alatt a szlovákok száma 2 251 358-ról 2 982 524-re 731 166 fővel gyarapodott. Arányuk 67,6%-ról 86,6%-ra nőtt. A többi kimutatott nemzetiség száma, aránya csökkent. A magyarok száma 592 337-ről 354 532-re, arányuk 17,8%-ról 10,3%-ra, azaz 40,1%-kal apadt. A csehek száma 1/3-ára 121 696-ról 403 65-ra, számarányuk 3,7%-ról 1,2%-ra apadt.

A németek száma 1950-ben 1/30-ára, 154 821-ről  5179-ra apadt. Országos arányuk 4,6%-ról 0,2%-ra zsugorodott. De a többi kimutatott nemzetiség száma és aránya is megfogyatkozott.

A magyar lakosság területi megoszlása

A továbbiakban a magyar nemzetiségűek kerületek, járások, városok szerinti összetételének néhány vonatkozását ismertetjük. A lakosság kerületek szerinti megoszlásánál megfigyelhető, hogy a hat szlovákiai kerületből a legtöbb magyar a Nyitrai kerületben (21%), a Besztercebányai kerületben (13,2%) és a Pozsonyi kerületben (12,3%) élt. Számottevő magyarsága volt még a Kassai kerületnek (6,6%).    

A kerületeknél a járások szerinti megoszlás árnyaltabb képet nyújt a magyarság területi elhelyezkedéséről. A 91 szlovákiai járásból 1 járás területén sem haladta meg a magyarok aránya a 80%-ot, csak 8 járásban voltak a magyarok enyhe többségben (50%–80% között), kisebbségben 17 járásban (10%–50% között) éltek, 66 járásban pedig az arányuk 10% alatt volt. A legtöbb magyar, az akkori Párkányi járásban élt 30 166 fő, ez a járás lakosságának 75,6%-át tette ki. Némileg nagyobb volt a magyarok aránya a Nagymegyeri járásban, 75,9%, (22 329 fő). A Dunaszerdahelyi járásban 26 559 fő, a Komáromi járásban 22 665 fő vallotta magát magyarnak. Arányuk a járás lakosságán belül 72,5%, illetve 59,1% volt.        

A magyar lakosság jellemző vonása, hogy az országosnál sokkal kevesebben (élnek) éltek városokban, mint az összlakosság. Szlovákiában 1950-ben a lakosság 26,2%-a élt városokban. 

Az egyes nemzetiségeknek az országoshoz viszonyított alul-, illetve felülurbanizáltsága igencsak különbözött. A legurbanizáltabbak, legnagyobb arányban éltek a városokban a csehek. Közel ¾-ük (74,6%) élt városban. Ez a csehszlovák társadalomfejlődés múltbeli sajátosságaira vezethető vissza. Az országos értéktől kissé magasabb a szlovákok körében a városlakók aránya (27,2%). De egyes kis létszámú szórványnemzetiségek tagjai is az országosnál sokkal magasabb arányban éltek városban: a németek és a lengyelek aránya a városokban azonos volt (43,2%). A németek településszerkezete évszázadokon keresztül felülurbanizáltabb volt a többi nemzetiségnél, a lengyelekre inkább a városokba irányuló migráció volt jellemző. Legkisebb arányban az oroszok éltek városokban (7,3%), az ország egyik legelmaradottabb térségében éltek, s ez tükröződik településszerkezetükön is. A magyarok körében közel kétszer alacsonyabb a városokban élők aránya az országosnál  (14,2%).

A legtöbb magyar Gútán (7748 fő), Komáromban (7077 fő) és Pozsonyban (6823 fő) élt. Arányuk az egyes városokban 74,6%, 43,3%, 3,6% volt. A legnagyobb arányban Hidegkúton (Feledi járás) 97,8%, Cséfán (ma Gele része, Dunaszerdahelyi járás) 97,7%, Garampáldon (Párkányi járás) 97,2% vallották magukat magyarnak.      

Az 1950. évi népszámlálás nemzetiségi adatsorai magukon viselik 40 év eseményeinek a lenyomatát az egyes nemzetiségek számának alakulásában. A regisztrált adatok a magyarok számát várható számuknál igen jelentős mértékben alacsonyabbnak, a szlovákokét viszont jelentősen magasabbnak mutatták ki. Az adatsorok még ha a valóságos etnikai viszonyokat torzan, megkérdőjelezhető módon tükrözik is, az etnikai térszerkezet igen nagy mértékű átalakulására utalnak: jelentős mértékben módosult a magyarok településszerkezete, csökkent a városokban élő magyarok, magyar többségű közigazgatási egységek, települések, a településeken élő magyar közösségek száma, aránya. A 30-as években még jelentős kiterjedésű etnikai tömbterületek töredezetté váltak, határai elmosódtak, a szórványosodás felerősödött. De ezeknek a változásoknak részletesebb feltárása az 1950. évi népszámlálási adatokra támaszkodva további kutatások feladata lesz.

Szlovákia lakossága nemzetiségi összetételének alakulásáról – az 1950. évi népszámlálás községsoros adatai alapján – a szerző tollából olvasható részletesebb tanulmány a Fórum szemle 2020/3. számában.

„A Szlovákia lakosságának nemzetiségi és vallási összetétele az 1950. évi népszámlálási községsoros adatok alapján” nevű projektet 2020-ban a Kisebbségi Kulturális Alap (Szlovákia) támogatta.

Gyurgyík László  
Selye János Egyetem, Fórum Intézet