A cseh külügyminiszter bízik az uniós pénzek kifizetésében
Mészáros Richárd
2020. 11. 18., sze – 13:44

A cseh diplomácia vezetője erről szerdán a Prágai Európai Csúcstalálkozó elnevezésű internetes videokoferencián beszélt. A jogállamiság elvét Tomáš Petříček az Európai Unió egyik alapértékének tartja.
Az európai pénzek kifizetését Magyarország és Lengyelország hétfőn vétózta meg. Budapest és Varsó lépésének indokaként közölte: nem értenek egyet azzal, hogy az európai pénzek kifizetését jogállamisági kritériumok betartásához kössék.
„A helyzet azt mutatja, hogy nem mindig érthetünk egyet visegrádi partnereinkkel. Csehország számára a német elnökség által elért kompromisszum teljes mértékben elfogadható” – jelentette ki a szociáldemokrata párti cseh külügyminiszter, akinek szavait a közszolgálati cseh hírtelevízió idézte.
Az Európai Unió nemcsak az egyes tagállamok közötti tranzakciókról szól – fejtette ki Petříček –, hanem az értékekről és az elvekről is, amelyek egyike a jogállamiság elveinek tiszteletben tartása.
„Arról is szól, hogyan ellenőrizzük a közpénzek felhasználását. Az összes tagállam adófizetőinek a pénzéről van szó, a jogállamiság tisztelete a pénzük védelmét is jelenti” – mutatott rá Tomáš Petříček.
„Számunkra nagyon fontos annak a módnak a megtalálása, hogy hogyan tudjuk a helyzetet feloldani. Úgy vélem, hogy végül Lengyelországnak és Magyarországnak is szüksége van a koronavírus-járvány szociális és gazdasági következményeinek áthidalására” – vélekedett a cseh tárcavezető. Közös érdek, hogy mielőbb elfogadjuk a helyreállítási alapot és a közös költségvetési keretet is – jegyezte meg Petříček.
„A vétó nem jelenti a tárgyalások végét” – jelentette ki a konferencián Ivan Korčok szlovák külügyminiszter. Úgy vélte: ezért nagyon fontos, hogy az európai uniós tagállamok vezetői mihamarabb személyesen is találkozhassanak, és ne csak videokonferenciák keretében beszéljenek egymással.

Korčok Magyarországhoz és Lengyelországhoz fordul a vétó ügyében
Ivan Korčok külügyminiszter kedd este bejelentette, hogy magyar és lengyel kollégájához fordul annak elérése céljából, hogy Magyarország és Lengyelország ne blokkolja a 2021–2027-es EU-költségvetés, valamint a tagállamok gazdaságainak koronavírus-járvány utáni újjáépítési alapjának elfogadását.
Ivan Korčok egyetértett cseh kollégájával abban, hogy a jogállamiság az Európai Unió egyik alapelve. Szerinte nagyon szerencsétlen lenne, ha a jogállamiság elve megosztaná az Európai Uniót.
„Ez az elv mindannyiunkra alkalmazható. Jogállamiság nélkül nem lesznek pénzátutalások a tagállamok között, és nem lesz szolidaritás sem” – jegyezte meg a szlovák miniszter.
Tomáš Petříček cseh külügyminiszter bízik abban, hogy az európai uniós költségvetési keretet és a helyreállítási alapot érintő vita nem hátráltatja majd az európai pénzek kifizetését az egyes tagállamoknak.