Fico: Nincs olyan főügyészjelölt, akit a Smer támogatni akarna
Hegedűs Norbert
2020. 11. 25., sze – 07:29
Fico meggyőződése, hogy bárkit is választanak majd ki a pályázók közül, politikai nyomásnak lesz kitéve. Úgy véli, nem az új főügyész személyének kérdése jelenleg a legfontosabb ügy. „Inkább azon gondolkodunk, hová fog fajulni az ügyészség és a rendőrség jelenlegi kriminalizálása és politikai célokra való felhasználása” – jelentette ki Fico, aki szerint mostanság „ártatlan embereket” is letartóztatnak.
A volt kormányfő kétségbe vonta, hogy szétesik a koalíció a főügyészválasztással kapcsolatos nézeteltérések miatt. „Az a játék, amelyet Matovič és Sulík játszanak egymással, bennünket egyáltalán nem érdekel, kérdem én, mégis hová mennének?” – fogalmazott.
A főügyészjelölt megválasztása az éppen zajló parlamenti ülésen esedékes. A javasolt program szerint szerdán (november 25.) kellene erről szavazni, de elképzelhető, hogy el fogják halasztani a szavazást. A főügyészt az államfő nevezi ki.
A Smer pártnak egyik főügyész-jelölt sem nyerte el a tetszését. Ezt a keddi sajtótájékoztatóján jelentette ki Robert Fico, a Smer elnöke. „A pillanatnyi álláspontunk az, hogy elmegyünk a szavazásra, de nincs olyan jelöltünk, akit támogatni akarnánk” – fogalmazott a pártelnök.