Megvédte a bajnoki övet, két órával később már következő meccsét egyezte le
Orosky Tamás
2020. 11. 28., szo – 12:15
Figueiredo a nem túl sok figyelmet kapó de rendkívül technikás és magas tempójú lepkesúlycsoport (56 kg) bajnoka. A címet első alkalommal védte meg a jiu jitsuból feketeöves harcos, akinek a csúcsig vezető története valódi sikerstory. Figueiredo ugyanis számos különböző munkát is végzett, mielőtt profi küzdősportolóvá vált. 13 éves korától egy állatfarmon segédkezett édesapjának, később pedig kőművesként, borbélyként és szakácsként is dolgozott.
Az UFC 255-ös eseményét követően csupán 21 nappal az UFC 256-on próbálja majd Figueiredót megfosztani a bajnoki övtől a legújabb kihívó, Brandon Moreno, aki egyébként szintén küzdött november 21-én, s győzelmet aratott.
Rendkívül érdekes, hogy az UFC-ben bajnoknak és kihívónak egyaránt a mindössze háromhetes pihenő rekordnak számít. Ennél jóval több időt szoktak hagyni a regenerálódásra, főleg, hogyha egy mérkőzés tétje ily hatalmas.
Deiveson Figueiredo brazil kevert harcművész november 21-én sikeresen megvédte a bajnoki címet, majd két óra múlva már szóban meg is egyezett legújabb ellenfelével a következő összecsapásra. A két mérkőzés között mindössze három hét pihenője lesz.