Több pénz a munkahelyek megvédésére
Mészáros Richárd
2021. 02. 04., cs – 15:17
A kormány által elfogadott új szabályok szerint az Elsősegély++ (Prvá pomoc++) projektből származó támogatásokat az erre jogosultak június 30-ig vehetik igénybe. A módosító javaslatot a járványügyi helyzet kedvezőtlen alakulása miatt terjesztette elő a munkaügyi tárca, az új feltételek pedig már a februárra benyújtott kérvényekre is vonatkoznak. Kibővítik az igénylők körét is, így már az önálló kereseti tevékenységet folytatók is élhetnek a támogatásokkal, míg erre eddig csak azok voltak jogosultak, akik vállalkozást alapítottak.
Nagyobb támogatások
Magasabbak lesznek a hozzájárulások is. A cégek a február elseje előtt felvett alkalmazottaikra is igényelhetnek bértámogatást. A támogatás összege a bevételek csökkenésétől függ majd. A legalacsonyabb támogatás összege 270-ről havi 330 euróra nő. Milan Krajniak munkaügyi miniszter szerint azoknak, akiknek a bevételei több mint 80 százalékkal csökkentek, a maximális támogatás összege az eddigi havi 810-ről 870 euróra nő. Az 1, a 3A és 3B intézkedések esetében az eddigi 80 százalék helyett a bérköltségek 100 százalékát állja az állam azon munkáltatók számára, akik a rendkívül helyzet idején nem bocsátják el az alkalmazottaikat. Az egy alkalmazottra folyósított támogatás azonban továbbra is legfeljebb 1100 euró lehet. A kiemelt egyéni kereső tevékenységet folytatók és az egyszemélyes kft.-k havi 315 euró helyett mostantól 360 euróhoz juthatnak hozzá. A munkaügyi tárca szerint az új szabályokról részletesen a www.pomahameludom.sk honlapon tájékoztatják majd a támogatások iránt érdeklődőket.
Egyszerűbb igénylés
„A járvány miatt a kis és közepes cégek alkalmazottai vannak a legnagyobb veszélyben. A támogatás már eddig is az alkalmazottak harmadát érintette, akiknek épp az állami hozzájárulásnak köszönhetően van még munkájuk” – mondta el Krajniak, aki szerint a kormány által elfogadott új szabályokra még az Európai Bizottságnak is rá kell bólintania. A miniszter szerint egyszerűsítenek a támogatások elfogadásán is, szerinte ugyanis rengeteg panasz érkezett hozzájuk, hogy a támogatások kifizetése rendkívül hosszadalmas. Eduard Heger pénzügyminiszter szerint az új szabályok az állam számára havi 40 millió eurós többletkiadást jelentenek majd. Az Elsősegély projektre a 2020 márciusa és 2021 júniusa között fordított összeg így eléri az 1,667 milliárd eurót.
Többre lesz szükség
A cégek alapjaiban véve támogatják a kormány elképzeléseit. „Örülünk, hogy a kormány figyelembe vette a megjegyzéseinket, és kibővíti a támogatási programot, ami a jelenlegi helyzetben megmentheti a szlovák gazdaságot” – nyilatkozta Tibor Gregor, a legnagyobb szlovákiai vállalatokat tömörítő Klub 500 ügyvezető igazgatója. A kormány képviselői a múlt héten a Szlovák Kiskereskedők Kezdeményezésével (ISKM) is tárgyaltak a támogatásokról. „Reményeink szerint a most elfogadott szabályok is hozzájárulnak a cégek stabilizációjához, ugyanakkor ez még mindig nem elegendő” – állítja Daniel Krakovský, az ISKM elnöke. Krakovský emlékeztetett Heger azon ígéretére is, hogy a kormány a bérleti díjakkal kapcsolatos hozzájárulás helyett a fix költségekre nyújt majd támogatást. „Példaként a hitelkamatokra, a lízingszerződésekre, az energiaköltségekre fordított összegek említhetők. Ha ezeket nem fedezzük, a támogatási programnak nem lesz sok értelme, hiszen nem lesz kinek folyósítani a pénzt” – figyelmeztet Krakovský.
(mi, TASR)
Elsősegély++ névvel meghosszabbítják és kibővítik a munkáltatók és önálló tevékenységet folytatók számára létrehozott, a munkahelyek megtartását célzó segélyprogramot, amire a kormány is rábólintott.