Sulík szerint Matovič támadásai sokszor személyeskedők
Mészáros Richárd
2021. 02. 14., v – 13:06

Sulík Lucia Ďuriš Nicholsonová döntését illetően elmondta, ugyan hiányozni fog a pártból, nem éli meg tragédiaként távozását. Elmondása szerint a koalíción belüli viták a legtöbbször konstruktívak, és előrelendítik az országot.
„Az országot először érte krízis, természetes, ha többféle vélemények és viták alakulnak ki, nem kell ezeket drámaian kezelni” – mondta Sulík, aki úgy véli, a kormány minden tőle telhetőt megtesz.
Sulík szerint a kormányfő őt célzó támadásai a legtöbbször személyeskedőek, Matovič a Le Monde francia napilapnak adott interjúját pedig „tiszta szégyennek” minősítette.
A kormányfő a lapnak azt állította, hogy azzal, hogy Sulík nem biztosította időben a teszteket, jelentősen megnőtt a koronavírus-fertőzöttek száma az országban, és hogy normális körülmények között már nem lenne miniszter. Hasonlóan meglepetésként érte Sulíkot, amikor a fertőzésben elhunytak életéért is őt tette felelőssé.
„Nem számítottam ilyen mértékű személyes támadásra” – konstatálta Sulík.
(mr, TASR)
Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter szerint Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő őt célzó támadásai sokszor személyeskedők és meglepőek.