Search by category:
Egyéb kategória

Idén lelassult a szlovák árvágta

Idén lelassult a szlovák árvágta
Molnár Iván
2021. 02. 23., k – 16:13

2021. február 24., szerda – 15:30
potraviny

Friss ikon
Off

Törzs

Januárban jelentősen gyorsult a fogyasztói árak növekedési üteme az eurózónában és az Európai Unióban is. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatai szerint éves összehasonlításban 0,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában, ami tavaly február óta a legnagyobb érték. Az előző négy hónap mindegyikében még 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak. Egy évvel ezelőtt, tavaly januárban 1,4 százalékos, februárban pedig 1,2 százalékos volt az emelkedés, majd a koronavírus-járvány hatására lefelé indult el az infláció. A 27 tagú unióban az euróövezetnél gyorsabban, 1,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak januárban. Ez is gyorsuló trendet tükröz, ugyanis decemberben 0,3 százalékra, novemberben pedig 0,2 százalékra rúgott a pénzromlás éves üteme. Tavaly januárban 1,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az unióban.

Az év első hónapjában húsz uniós tagállamban emelkedett, hatban csökkent, egyben pedig stagnált az éves infláció. Éves szinten a legnagyobb ütemben Lengyelországban (3,6 százalék), Magyarországon (2,9 százalék) és Csehországban (2,2 százalék) emelkedtek a fogyasztói árak, míg a legerősebb csökkenést Görögországban (-2,4 százalék), Szlovéniában (-0,9 százalék) és Cipruson (-0,8 százalék) mérték.

Szlovákiában 0,7 százalékos drágulást mért az Eurostat, ami az eurózónás és az uniós átlagnál is alacsonyabb. Csak összehasonlításképpen: decemberben még 1,6 százalékos drágulást mértek Szlovákiában, ami az eurózónában a legnagyobb árugrásnak számított. Az elemzők szerint a jobb szlovák adat a csökkenő energia- és élelmiszerárakkal magyarázható. Az Európai Központi Bank elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az infláció középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.

(TASR, MTI, mi)

Bevezető
Pozsony |

Régiónkban az idei év elején a szlovákiai árak nőttek a legalacsonyabb mértékben, míg Lengyelország, Magyarország és Csehország továbbra is uniós csúcstartónak számít.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment