Matovič: A legfontosabb intézkedés az, hogy betartsuk a jelenlegieket
Mészáros Richárd
2021. 02. 28., v – 12:09
Matovič beismerte, a tegnap kiszivárgott, a szakértők által javasolt intézkedések javarészt igazak. Mint mondja, vasárnap délután rendkívüli kormányülést tartanak, ahol a szakértők javaslatait veszik sorra.
A kormányfő továbbra is állítja, ha tavaly év végén megkezdték volna a tömeges tesztelést, mostanra már lényegesebben kevesebb volna a fertőzöttek száma. „December elejétől csak nő a kórházban kezelt betegek száma” – mondta, majd hozzátette, a Covid-automata sem hozta meg a kívánt hatást, továbbra is súlyos a járványhelyzet, ez pedig a brit vírusmutáció miatt alakul így.
Matovič egy felmérés eredményeire hivatkozva elmondta, az emberek biztonságosnak tartják a tesztelést, és csak kis százalékuk gondolja úgy, hogy a mintavétel során megfertőződhetnek. A legnagyobb problémát a kormányfő abban látja, hogy sokan nem tartják be az intézkedéseket, valamint Szlovákiában sok olyan munkahely van, amelyet nem lehet otthonról végezni, így pedig jelentősen nő az országon belüli mobilitás.
A Zuzana Čaputovánál tett látogatást illetően elmondta, arra kérte az államfőt, hogy ne a médián keresztül üzengessen. Állítása szerint Čaputová nem szólította fel őt arra, hogy bízza másra a járványkezelést. „Semmi hasonló nem hangzott el, semmi ilyenre nem szólított fel” – hangsúlyozta.
A kormányfő végül arról is beszélt, hogy kitart Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter mellett, szerinte ugyanis az emberek egészségéért és életéért harcol. Arról azonban mindenképp érdeklődni fog Krajčínál, miért tolták ki a 65 éven felüliek oltásának időpontját, és miért kezdték meg helyette a 18 éven felüliekét. Végső soron hozzátette: biztonságosnak tartja az orosz Szputnyik V-vakcinát, és helyes döntésnek tartaná, ha az ország rendelne belőle.
(mr, TASR)
A legalapvetőbb intézkedés az, hogy az emberek betartsák a jelenleg érvényben lévőket – jelentette ki Igor Matovič (OĽaNO) vasárnap a TA3 V politike című műsorában.