Search by category:
Egyéb kategória

Újabb ígéretes vakcina érkezett a „célegyenesbe”

Újabb ígéretes vakcina érkezett a „célegyenesbe”
Mészáros Richárd
2021. 03. 12., p – 08:21

2021. március 12., péntek – 09:10
Novavax

Friss ikon
Off

Törzs

A vállalat csütörtökön jelentette be, hogy jól vizsgázott vakcinája Nagy-Britanniában, ahol 15 ezer emberen tesztelték. A Novavax számításai szerint oltószere az eredeti, avagy kezdeti vírus ellen 96, a brit mutáns esetében pedig 86 százalékban hatásos. Mindössze tízen betegedtek meg az oltásban részesültek közül, és egyikük állapota se lett súlyos. A placebocsoportból ugyanakkor 96-an fertőződtek meg, öten súlyos állapotba kerültek. Közülük négyen a fertőzőbb brit koronavírus-variánstól betegedtek meg. A tesztelésbe bevontak életkora 18–84 év között volt.

A cég Dél-Afrikában is tesztelt, ahol a britnél is agresszívebb variáns alakult ki. Ott csak háromezer embert vont be a felmérésbe, és 55 százalékban bizonyult hatékonynak oltóanyaga. Ugyanakkor a beoltottak közül senki sem betegedett meg komolyabban, csupán az „átoltást” kapók között akadtak súlyos esetek – akárcsak Nagy-Britanniában.    

A Novavax termesztésen az Egyesült Államokban is teszteli oltóanyagát, ráadásul 30 ezer fős mintán, de annak még nincsenek meg a statisztikai eredményei.

Bevezető

Újabb ígéretes vakcina érkezett a „célegyenesbe” a koronavírus ellen: az amerikai Novavax cég oltóanyaga.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment