A Duna mente épített és szellemi örökségének értéktára
Hegedűs Norbert
2021. 03. 19., p – 15:24
A Duna menti térség vízhez kapcsolódó örökségeinek fejlesztésére, az épített és szellemi örökség leltározására, bemutatására és népszerűsítésére használhatja fel az elnyert összeget az Ister-Granum EGTC az Interreg Europe Wave programja mintaprojektjének keretében – tájékoztatta lapunkat Eck András, az Ister-Granum EGTC (Európai Területi Együttműködési Csoportosulás) projektmenedzsere. Az idén márciusban kezdődött és a jövő év végéig tartó projekt keretében az Eurorégió 15 kiválasztott településén számba veszik az épített és szellemi örökséget, minden olyan épületet, legendát, régi mesterséget, foglalkozást, szokást, amely kultúrtörténetileg is a vízhez vagy konkrétan a folyóhoz kapcsolható és ebből leltár készül. Az érintett településeken népszerűsítő, bemutató videósorozatot is forgatnak, továbbá tematikus turisztikai útvonalakat tartalmazó térképek és információs táblák is készülnek.
„A Duna mentén és az Ister-Granum Eurorégióban olyan helyeket szemeltünk ki, ahol az épített és tárgyi emlékek még megtalálhatóak, ahol történetek, legendák őrzik a vízzel és magával a folyammal kapcsolatos hiedelmeket, szokásokat, ahol még találunk például vízi malmot vagy ahol még él a régi mesterségek, foglalkozások hagyománya“ – részletezte az Új Szónak Nagy Péter, az Ister-Granum EGTC igazgatója. A jövőben mindezt a turizmusban és az idegenforgalomban népszerűsítik majd, weboldalakon is. A projektben magyarországi oldalról Dömös, Esztergom, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Letkés, Nagybörzsöny, Nagymaros, Szob, Visegrád, Zebegény, szlovákiai oldalról pedig Dunamocs. Karva. Kisgyarmat. Párkány és Zalaba települések szerepelnek.
A mintaprojekt eredményeit egy nagyobb pályázatban hasznosítják majd, a Szlovák-Magyar Együttműködési Program 2027-ig terjedő időszakában.
Közel 75 ezer eurós uniós támogatást nyert el a Párkány és Esztergom térségét magába foglaló Ister – Granum EGTC, a Duna menti települések épített és szellemi örökségének feltérképezésére, bemutatására és népszerűsítésére.