722 ezer dollárt ért az árverésen a 35 dollárért vásárolt kínai csésze
Hegedűs Norbert
2021. 03. 21., v – 10:25
A Ming-dinasztia korából származó, kék-fehér színezésű, 15 centiméter átmérőjű ivócsészét, amelyet lótusz-, krizantém-, bazsarózsa- és gránátalmavirág-motívumokkal díszítettek, az uralkodó udvara számára rendelték meg az 1400-as évek elején.
A csészét tavaly fedezték fel New Havenben, Connecticut államban egy lakóház udvarán tartott kiárusításon a limlomok közt. Az árverési ház nem fedte fel az eladó kilétét, de a Sotheby’s kínai művészeti szakértője annyit elárult, hogy az illető 35 dollárért vásárolta meg.
A szerdai aukció 200 ezer dollárról indult, 15 ajánlat érkezett online és telefonon, a 721 800 dolláros leütési ár tartalmazza a különféle díjakat és jutalékokat is.
A szakértők szerint a műtárgy az 1403 és 1424 között uralkodó Jung-lö császár udvarából származik, amit megerősít lágy tapintása, selymes fényezése, a korszakra jellemző sajátos díszítés és motívumok. Lótuszcsészeként is emlegetik, mert lótuszbimbóra (mások szerint csirkeszívre) hasonlít, értékét az árverés előtt 300-500 ezer dollárra becsülték. Jung-lö császár uralkodása alatt nagy átalakuláson ment át a porcelánművesség az udvar nagy megrendelései miatt.
A Sotheby’s szerint mindössze hat hasonló porcelán maradt fenn ebből a korszakból, közülük kettő a tajpeji Nemzeti Palotamúzeumban, egy a British Múzeumban, egy az ugyancsak londoni Viktória és Albert Múzeumban, egy pedig Teheránban, az Iráni Nemzeti Múzeumban található, az Egyesült Államokban nincs – legalábbis eddig nem volt – belőle egy sem. (MTI)
A becsült leütési árnál lényegesen többért, 721 800 dollárért kelt el a Sotheby’s szerdai árverésén egy kivételesen ritka, 15. századi virágos kis kínai csésze, amelyet tulajdonosa 35 dollárért vásárolt egy connecticuti garázsvásáron.