Search by category:
Egyéb kategória

Bemutatták a közös magyar pártot, a Szövetséget

Bemutatták a közös magyar pártot, a Szövetséget
Hegedűs Norbert
2021. 03. 23., k – 12:55

2021. március 23., kedd – 13:10
szövetség

Friss ikon
On

Törzs

A sajtótájékoztatón részt vett Forró Krisztián, az MKP elnöke, Sólymos László, a Híd elnöke és Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke.

Forró elmondta, a három párt tavaly augusztus 20-án kötelezte el magát, hogy közös pártban egyesülnek. Elmondta, a közelmúltban először a Híddal egyeztek meg, de az Összefogással is folytatták a tárgyalásokat.

Forró hozzátette, az új szubjektum pártelnökét az MKP, az országos tanács elnökét a Híd, a párt szakmai elelnökét az Összefogás adja. A közös párt jogi kereteit az Összefogás átalakításával hozzák létre. Ez azt jelenti, hogy a formálisan a másik két párt ebbe a szubjektumba olvad bele.

Sólymos László, a Híd vezetése a mostani egyezményt az 1998-as pártegyesüléshez hasonlította. Rámutatott, a koronavírus-válság idején különösen fontos, hogy pozitív üzeneteket küldjenek. „Amikor mások szétesnek, mi egyesülünk” – mondta, és közvetlenül is bírálta a kormányt, amely szerinte a saját viszályaival van elfoglalva. Megemlítette, hogy a jelenlegi kabinet leállította a déli infrastruktúra-fejlesztésket és a kettős állampolgárság kérdésében sem hozott megoldást. Sólymos kiemelte, a déli régiók fejlődését, a kórházak, iskolák fejlesztését tűzték zászlajukra.

Mózes Szabolcs, az Összefogás vezetője elmondta, az új pártban mindenki megtalálja a helyét, aki ezt szeretné. Ugyancsak a kettős állampolgárság kérdését nem rendező törvényre és a déli infrastruktúrális fejlesztések leállítására mutatott rá. „Azt látjuk, hogy a koalíció ezekben a napokban kudarcot vallott” – mondta Mózes.

Kérdésünkre Forró elmondta, hogy a közös párt létrehozásáról szóló megállapodás nem tartalmazza, hogy mely szlovák pártokkal dolgoznának együtt. Ugyanakkor kizárta, hogy a Marian Kotleba vezette párttal, vagy az abból kivált, ugyancsak szélsőjobboldali formációval együttműködnek. Arra a kérdésünkre, hogy a Smerrel, vagy a Hlassal együttműködnének-e Forró úgy válaszolt, ők már többször kizárták, hogy Robert Fico pártjával együtt dolgoznának.

Bevezető

Az MKP, a Híd és az Összefogás közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Szövetség, szlovákul Aliancia nevű pártban egyesülnek.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment