Minnesotában egy rendőri igazoltatást követően lelőttek el egy fekete bőrű fiatalt, tiltakozások robbantak ki
Hegedűs Norbert
2021. 04. 12., h – 10:27
A halállal végződő eset Minneapolis Brooklyn Center nevű negyedében történt, mintegy 16 kilométerre attól a helytől, ahol tavaly egy másik rendőri intézkedésben meghalt George Floyd.
A helyi rendőrfőnök közleménye szerint a hatósági igazoltatás során kiderült, hogy a 20 éves Daunte Wright ellen elfogatóparancs van érvényben. Megpróbálták őrizetbe venni, de a fiatal járművébe visszaszállva el akart hajtani a helyszínről. Ekkor az egyik rendőr rálőtt az autóra, a hatósági közlemény szerint „használta lőfegyverét”. Wrightnak ezután még több háztömbnyire sikerült elhajtania, majd nekiütközött egy másik járműnek, és meghalt. A férfinak volt egy utasa is, aki egy lövéstől könnyebben megsebesült.
A rendőrség szerint mindkét intézkedő rendőr testkamerája rögzítette az esetet. Az ügyben vizsgálat indult.
Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniójának (ACLU) minnesotai részlege szerint egy független testületnek kellene vizsgálódnia, és a szervezet követelte, hogy azonnal hozzák nyilvánosságra a fegyverhasználatról készült felvételeket.
A csoport szerint „mélységes aggodalmat kelt, hogy a rendőrség a jelek szerint a gépkocsi belső visszapillantó tükrén himbálózó légfrissítőt miatt állította meg az autót. A rendőrség túl gyakran lép fel ilyen módon a fekete bőrűek ellen” – áll a közleményükben. Minnesotában tilos bármit ráakasztani a belső visszapillantó tükörre.
A történteket követően vasárnap este több száz fős, feldühödött tömeg kezdett tiltakozni a Brooklyn Center-i rendőrkapitányság épületénél. A rohamfelszerelésbe öltözött rendőrök gumilövedékeket, fény- és könnygázgránátot vetettek be. Néhány tüntető megrongált két rendőrautót, a tömeg köveket dobált.
A rendőrellenes tüntetők már az elmúlt napokban is hevesen tiltakoztak Minneapolisban a Floyd-ügy miatt.
Tavaly május 25-én a városban a rendőrök elő akarták állítani a 46 éves George Floydot, miután bejelentést kaptak, hogy a férfi hamis pénzzel akart fizetni. Az intézkedés során Floyd nem tett eleget a rendőri felszólításnak, ezért lefogták, és a földre teperték. Az egyik rendőr, Derek Chauvin ezt követően a földön fekvő Floyd nyakán térdelt perceken keresztül.
Az esetről videofelvétel készült, amelynek képei később az egész világot bejárták és heves tiltakozásokat váltott ki a rendőri brutalitás miatt. Chauvint gyilkossággal és emberöléssel vádolják az ellene folyó perben.
Tiltakozások robbantak ki vasárnap délután Minnesota amerikai állam székhelyén azután, hogy egy rendőri igazoltatást követően lelőttek egy fekete bőrű fiatalt, akit közlekedési szabálysértés miatt állítottak meg.