Nyolcvanéves lett Haumann Péter Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze. Számos színpadi előadásban, több filmben és tévéjátékban is szerepelt; egyéni, összetéveszthetetlen játékstílusát vígjátékokban és drámai történetekben ugyanúgy kamatoztatja. Az Indul a bakterház című kultuszfilmben olyan figurát teremtett, amely a magyar filmjátszás egyik ikonikus alakjává vált.

Haumann Péter 1963-ban friss diplomásként Debrecenbe szerződött, onnan Pécsre vezetett az útja. A Dunántúli Színházak Fesztiválján látta meg Gyurkó László, aki szerződést ajánlott neki az akkor újonnan alakuló 25. Színházban  – fedi fel a kezdeteket az MTVA Sajtóarchívumának portréja. 
A 25. Színházban kapta Gyurkó Lászlótól azt a kiugróan jelentős szerepét – a Platón műve alapján készült Szókratész védőbeszéde című monológot –, amely országosan ismertté tette. Lapunk munkatársának, Szabó G. Lászlónak mesélt egy korábbi interjúban arról a kuriózumról, hogy amikor Gyurkó felkérte Szókratész szerepére, annyira új volt még a 25. Színház, annyira frissen indult, hogy a szerződéséhez az igazgató krumpliból faragott pecsétet: „tréfásan így adva tudtomra, hogy mostantól az övé vagyok” – mondta. Folytatva a pálya állomásaival, a 25. Színház után rövid ideig játszott a József Attila Színházban, 1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol jelentős szerepeket formált meg, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd a rövid életű Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött. 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt, majd szabadúszó lett.

A Szókratész védőbeszédével kapcsolatban szinte kőbe vésetett az a megítélés, hogy: „fiatalon is hitelesen személyesítette meg a halálra ítélt, agg filozófust”. Aztán az évek során Haumann Péter hozzáérett Szókratészhoz: a darabot ugyanis évtizedeken át műsorán tartotta, majd hangoskönyv formájában is megjelent. Mifelénk is járt vele. 

Idestova öt éve, hogy lapunkban arról számoltunk be: Platón örök érvényű művét, a Szókratész védőbeszédét adja elő Komáromban Haumann Péter. Akkor a darab és a színészi megjelenés igazáról így nyilatkozott az Új Szónak a már fentebb említett interjúban: „Ha a színész fizikailag és lelkileg egyaránt összeszedett, ha az egész lénye koordinált, rendezett, és azonos a szöveggel, ha harmonikusan jó a jelenléte, akkor az kegyelmi állapotot teremt, s olyan magabiztosságot sugároz, amitől csönd lesz. És ezt az esetek nagyobb részében, hála Istennek, meg tudom teremteni. Ezzel a darabbal egy ügyet kell képviselni, s ha én ezt úgy képviselem, hogy a néző ne tudja levenni rólam a tekintetét, akkor egyértelmű, hogy a darab, vagyis az ügy igaz, és beigazolódik az is, hogy én mint színész helyes úton járok.” Ebben a nyilatkozatban benne van a lényeg: teremtett csöndjeinek köszönhetően nem tudjuk levenni róla a szemünket. De nem is akarjuk. 

Azóta nem, hogy egy nemzedéket szórakoztatott olyan művészekkel együtt, mint Gálvölgyi János, Kalocsay Miklós, Straub Dezső, Sinkovits Imre és Almási Éva a Charlie nénje című 1986-os, emlékezetes tévéjátékban. De már ezt megelőzően rajta maradt a szemünk: az 1979-es Három nővér című kabaréjelenetben (amely azóta is rendszeresen tűnik fel a képernyőn) a mindig szenzációs Márkus Lászlóval, valamint Körmendi Jánossal női ruhában és precíz nőies gesztusokkal, énekkel, tánccal és prózával olyan fergeteges, szenzációs sikert aratott, amit nehéz felülmúlni. A „szoknyás” szerepeknél maradva és folytatva: a budapesti Fővárosi Operettszínház fényes sikerrel játszotta a legendás Vámos László rendezésében az Őrült nők ketrecét (1991), amelyben Haumann Péter Albin szerepében fénylő fehér hermelinben pompázott. 

Macskává is utánozhatatlanul tudott átváltozni: több mint háromszáz alkalommal játszotta el Tust, a kivénhedt színházi macska szerepét a Madách Színházban, a Macskák című musicalben. Előadásonként a közönség nyílt színi tapsban tört ki, miután felragyogott a színen, még szánalmas öreg macskaként is. 

Különleges figurái közül magasan kiemelkedik a Patás alakja az Indul a bakterház című, örökzöld filmvígjátékból, melyet Rideg Sándor regénye nyomán Mihályfy Sándor rendezett 1979-ben. 

Idős szülőt megformálva Haumann Péter emlékezeteset nyújtott nagyapaként (kötött zöld mellényében) Paczolay Béla 2008-as Kalandorok című vígjátékában. Vagy az emlékezetvesztéssel küzdő apa szerepében Tasnádi István Memo című rendezésében, amelyet 2017-ben Európa legjobb tévéfilmjének választottak a Prix Europa fesztiválon.