Komárom: 83 500 euró jut a fejlesztésekre
Vataščin Péter
2021. 07. 03., szo – 11:36
Az interpellációk és kérdések pontban valóságos vita kerekedett a jelenlevők között. Knirs Imre képviselő több, belvárost érintő kérdéses ügy kapcsán felvetette, egyes vállalkozók azt tanácsolták neki, hogy ne ő terjessze elő a kéréseket, mert azokat az ő személye miatt nem fogják elfogadni. Keszegh Béla polgármester erre reagálva elmondta, nem érti, Knirs Imre miért érzi úgy, hogy a véleményt elnyomják, mivel az elmúlt időszakban több olyan fejlesztés – például egy szobor vagy az egyik nyilvános vécé felújítása – is megvalósult, amiket ő szorgalmazott.
Tárnok Magda képviselő azt sérelmezte, hogy az önkormányzati lapba szánt írását nem hagyták megjelentetni eredeti formájában, ki akartak húzatni belőle egy költségvetésre vonatkozó mondatot. Feltette a kérdést, ő mint képviselő, írhat-e egy közpénzből fenntartott lapba? Keszegh Béla szerint ez a probléma nem a polgármester kompetenciája, ezt a COMMÉDIA igazgatójával kell tisztázni.
Less Károly képviselő a rossz komáromi közhangulatra hivatkozva bejelentette, többé nem indul a képviselői székért az önkormányzati választáson. Keszegh Béla hozzátette, mind a 25 képviselő büszke lehet arra, amit az elmúlt években elértek, ami a közös munkájuk eredménye.
Andruskó Imre képviselő végül indulatoktól sem mentesen beszélt arról, hogy a komáromi közhangulat évek alatt alakult olyanná, amilyen állapotban most van, s hogy durva kampányra számít a jövő évi önkormányzati választáson. Elmondta többek között azt is, a polgármester mindig segítőkész, amikor hozzáfordul. Tárnok Magda esetére utalva viszont felvetette, „nem normálisˮ, hogy egy ilyen cikk nem jelenhet meg a lapban.
Több fejlesztés indul el
A képviselők megszavazták a költségvetés módosítását, amelyben a kiadásokat 83 500 euróval növelték. A legnagyobb, 25 ezer eurós tételt az önkormányzati házasságkötő terem felújítására szánják, 15 ezer euróba kerül a Tiszti Pavilon udvarában található nézőtér felújítása. 10–10 ezer euró jut egy fitneszpark, a belváros gyalogos- és a zöldövezet fejlesztésére is. 4500 eurót szánnak az Erzsébet-szigeten található Jókai-filagória renoválásának folytatására.
Terítéken a lakópark
A lakossági hozzászólások során ismét felmerült a VIVA lakópark ügye. A Singellő városrész több környékbeli lakója már hónapok óta kifogásolja egy új lakópark építését. Képviseletükben Mészáros Zsuzsanna kifejtette, ők nem a fejlesztések ellen vannak, de a lakók nem engedik megváltoztatni a városfejlesztési tervet a beruházás javára. Hozzátette, a kezdeti munkálatok eredményeképpen egy lakóház falain repedések jelentek meg, emellett tartanak attól, hogy az építkezés befejezése után a csatornahálózattal és a forgalommal is gondok lesznek a környéken. Keszegh Béla a felvetésekre reagálva elmondta, a városfejlesztési terv módosításakor a lakosok jelzéseit is elbírálják, s arra biztatja őket, ragadjanak meg a véleményük képviseletére. Hozzátette: a forgalommal kapcsolatos igényeket a közlekedésrendészet, s nem az önkormányzat fogalmazza meg, másfelől két ingatlanügyi szakember is azt mondta neki, a beruházás hatására a már meglevő ingatlanok értéke növekedni fog.
Különféle belvárosi beruházásokra vonatkozik a legtöbb tétel. A képviselő-testületi ülésen több vitás kérdés is újból felmerült.