Heger: A pandémia már 8 milliárd eurónkba került
Balaskó Réka
2021. 07. 09., p – 13:01
A miniszterelnök a kormány 100. napján tartott beszédében elmondta, hogy az összegből sikerült felkészülniük az oltásra is.
„Mikor a közös harcunkra tekintek, melyet a koronavírus ellen vívunk, egy olyan Szlovákiát látok, ami nincs térdre kényszerítve, hanem küzd” – mondta Heger, majd hozzátette, hogy a válságot sokkal jobban kezelte az ország, mint 2009-ben.
A miniszterelnök szerint a gazdaság teljesítménye az EU-s átlagnál kisebb mértékben esett vissza, úgy véli, ezt a korai beavatkozásoknak köszönhetjük.
A miniszterelnök az oltást tartja a pandémia elleni küzdelem egyetlen hatásos fegyverének. „Ha sikerül beoltanunk a lakosság többségét, és ezáltal jelentősen meggyengítenünk a járvány harmadik hullámát, akkor a gazdaság idén visszatér a válság előtti szintre.” – tette hozzá Heger.
A miniszterelnök a jelenlegi politikai helyzetre is kitért. „A bársonyos forradalom óta az egyik legfontosabb mérkőzés zajlik, amelyben a korrupció az ellenfelünk, aki a kenőpénzt pezsgős dobozokba, vagy fóliába csomagolja. Ezt felháborítónak és igazságtalannak tartom, mivel az egyszerű emberek rovására gazdagodtak” – mondta.
Heger szerint teret kell adnunk az tisztességes rendőröknek, ügyészeknek és bíráknak, hogy megkaphassuk a várt igazságszolgáltatást.
(TASR, br)
Az állam már 8 milliárd eurót költött a koronavírus elleni küzdelemre. A miniszterelnök szerint ennek köszönhetően megakadályozták a tömeges elbocsátásokat, az egészségügy összeomlását és a személyes tragédiák jelentős növekedését is.