A koronavírus-járvány miatt elmaradt a Dúdor István 70. születésnapjára készített kiállítás, így némi újratervezésre került sor a Limes Galériában. A gömöri festő novemberi születésnapja alkalmából a magángyűjteményben található gyorsrajzaiból nyílik majd átfogó tárlat Komáromban.

A pillanat lenyomata
„A gyorsrajzokat nem igazán mutattuk be eddig, mert a nagy művek mellett nem volt erre hely, de a fontosabb katalógusokban benne vannak ezek a krokik isˮ – mondta lapunknak Farkas Veronika művészettörténész, a Limes Galéria vezetője. „Az egész dúdori életművet nyomon lehet követni ezeken a rajzokon. Nagyon fontos az is, hogy ezek kvázi lenyomatok. A kroki egy pillanatnyi rajz, amivel a művészek a memóriájukat és a rajzkészségüket tartják mozgásbanˮ – fejtette ki. Ezáltal lehetséges egy emberben, szituációban, gesztusban vagy érzetben megbúvó fontos momentumokat megragadni. A kiállítandó anyag fontos részét alkotják például Dúdor lekéri kezelése idejéből származó rajzai, ahol az intézményben lakó emberek portréin keresztül azok belső vívódását ragadta meg. Más lapokon szinte saját tragikus halálát vetítette előre, de nem hiányoznak az alkotásokból a Gömörre jellemző népi jelképek, a helyi táj misztikuma, s mivel hívő volt, a vallásos látásmód sem.

A hagyatékok kérdése
A kiállítás kapcsán Farkas Veronika kitért a szlovákiai magyar festők életműveire és hagyatékaikra – azok gondozására. „Központilag és szervezetileg kellene odafigyelni azokra az értékekre, amelyek nálunk megvannak. Különböző régiókban különböző művészek éltek, s nem szabad hagyni, hogy elvesszenek a hozzájuk köthető anyagokˮ – részletezte a problémát. Meglátása szerint számos pozitív esetre is van példa. Ilyen a Duna Menti Múzeum kortárs képzőművészetre irányuló gyűjtőtevékenysége, vagy a múltban szerencsés fejlemény volt, amikor a Kelet-szlovákiai Galéria átvette Jakoby Gyula hagyatékának java részét. Ugyancsak hasznos, hogy a losonci Szabó Gyula Emlékház foglalkozik a művész korszakainak bemutatásával, valamint a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában található összefoglaló anyag, amely a szlovákiai magyar művészeti életre nyújt rálátást. Dúdor István életműve is szerencsés helyzetben van, egy része a Gömör-kishonti Múzeum gyűjteményében található meg, s Farkas Veronika tiszteletreméltónak nevezi, hogy időnként vásárlással bővítik azt. A magántulajdonban levő Dúdor-festmények hollétéről tud a művészettörténész szakma, annak ellenére, hogy azok egy része az ország területén szétszórva található meg.
„Ez mind kevésˮ – tette hozzá a jó példák felsorolása után a Limes Galéria vezetője, megemlítve, hogy Kocsis Ernő művei azonban „szanaszétˮ vannak – s meglátása szerint gondok vannak Bacskai Béla hagyatékával is. Folyamatosan szem előtt kellene tartani, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor lépni kell: a nemrég Zselízen elhunyt Szűcs László képzőművész hagyatékát nem szabad hagyni elveszni.
A művészettörténész szerint ki kellene alakítani egy intézményrendszert, s az ezekben zajló kutatómunka gazdagítaná a felvidéki magyar kultúra arculatát. „Legjobban talán a települések önkormányzatai tudnák elvégezniˮ – mondta, hozzátéve, hogy az önkormányzatok pályázati lehetőségeit fontosnak tartja. Szlovák részről jelentős példaként említette meg a rózsahegyi Ľudovít Fulla Galériát vagy a turócszentmártoni Martin Benka Múzeumot, amelyek azt is mutatják, hogy a művészek egykori ingatlanaiból a városok miként alakítanak ki jól működő képzőművészeti múzeumokat.