A második világháború idején, 1944-ben játszódó történet hőse egy feleségét és lányát elveszített, idős pásztor (Székely B. Miklós), aki birkái legeltetése közben szembesül a háború borzalmaival. A deportálásra ítélt zsidó lány (Jókai Ági), akit félholtan talál az erdőben, a fivérével együtt szökött meg a németek teherautójáról, és sorstársaival menekül a biztos halál elől. Az Illés László rendezte izgalmas szökéstörténet nemcsak lelkileg, fizikailag is sokat kívánt Jókai Ágitól. Színészi teljesítményét a helsinki és londoni elismerés között a bécsi nemzetközi filmfesztivál közönsége is magasra értékelte.

„Minden szerepemmel sokat foglalkozom – mondja a frissen díjazott színésznő. – Színpadon és kamerán kívül is. Különösen, ha olyan mélyen megérint, hogy már szinte őrli az idegrendszeremet. Ez aztán a környezetemre is kihat. A hozzám legközelebb állók idegeit én viselem meg. Lehet, hogy ez nem elég profi hozzáállás, de nem tudok szabadulni tőle. Folyamatosan a szereppel kapcsolatos érzelmek, gondolatok zakatolnak az agyamban. Sokszor álmodom is ezzel. De érdekes mód, álmomban is tudom, hogy ez szerep, s hogy az a bizonyos dolog személy szerint nem velem történik. Valahogy mégis éles szituációkban látom magamat.”

Van is egy vissza-visszatérő rémálma: be kell ugrania Lisa szerepébe a Pygmalionban, és nem másutt, mint szülővárosában, Komáromban, a Jókai Színházban.

„Álmomban kétségbeesve rohangálok a folyosón. Hallom az ügyelő harmadik figyelmeztetőjét, hogy színpadra kell mennem, de senki nem adja a kezembe a szövegkönyvet, berohanok Holocsy Krisztina öltözőjébe, hogy segítsen rajtam. Úgy lépek be aztán a színpadi fénybe, hogy nem is sejtem, mi fog történni velem. Ezért is van, hogy a valóságban túl sokat foglalkozom a szereppel, ami sokszor elég kimerítő. A pásztorbeli feladatomat is hosszasan formálgattam magamban.”
A Helsinkiben neki ítélt díj híre 2019 nyarán a marokkói nyaralása során érte utol. A londoni elismerést lakásfelújítási munkálatok közepette tudta meg.

„Az első díj szinte sokkos örömet jelentett, a másodiknál nagy levegőt kellett vennem, hiszen épp gletteltem, és sűrű por szállt a szobában. Érzelmileg természetesen mindkét díj feltöltött, s erre most valóban szükségem volt, hiszen nagyon aktív időszakot élek. Több városban és több színházban játszottam tagként az elmúlt években. Győrben, Székesfehérváron, Dunaújvárosban, Salgótarjánban, a legutóbb pedig egy vendégjáték keretében Egerben, Koltai Róbert partnereként a Lovagias ügyben. Egy legendás magyar film színpadi változata a darab. Az én szerepemet Gombaszögi Ella játszotta a kamerák előtt. Én már akkor kapcsolatba kerültem a filmmel, amikor a Perczel Zita életéről szóló monodrámára készültem. Ő Babát játszotta a filmben, én Gizike vagyok a darabban. Koltai Róberttel nemcsak játszani nagyon jó, a sztorizását hallgatni is nagy élmény előadás előtt, után vagy a szünetben. Minden este teljes szellemi felkészültségben kell mellette állni, hiszen még új poénokat is képes gyártani. Nincs két egyforma előadásunk, én pedig vevő vagyok minden váratlan színpadi megnyilvánulására.”

Bár az előadás a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház produkciója, Jókai Ági szabadúszóként vállalt szerepet a darabban. Mint ahogy a budapesti Vertigo Szlovák Színház Női öltöző című előadásában is vendégként vesz részt.

„Lelkileg szükségem volt már a szabadságra. Rengeteget utazgattam különböző darabokkal. Kilométerek ezreit vezettem le. Kíváncsi voltam, hogyan viselem a társulati létet. Nem vagyok rá alkalmatlan, de a sok helyváltoztatás fárasztott már. Húzom én az igát, ha kell, csak azt éreztem egyre inkább zavarónak, hogy hiába voltam állandó társulatnál, egyiknél sem élhettem meg, hogy lett volna egy saját öltözőm. Az időnkénti tájolás nem rossz, de mindig máshol lenni kimerítő egy idő után. Gyökértelennek érzi magát az ember, miközben komoly kötöttségei vannak. Nagyon vágyom már arra, hogy ha már társulati tag vagyok, akkor abban a városban lépjek esténként színpadra, ahol élek. Jelen esetben Budapesten. A sok utazás miatt a filmes ambícióimat is félre kellett tennem. Nehéz volt időt szakítani a castingokra. Most már ennek sincs akadálya. Van még négy színpadi szerepem különböző helyeken, de már elmondhatom, hogy végre szabad vagyok, ott vállalok munkát, ahol akarok.”

Tavaly egy ukrán rendező, Bohdan Herkaliuk magyar rövidfilmjében, a Balesetben egy fiatal feleséget formált meg, aki különös helyzetben közli férjével, hogy babát vár. Legközelebb a szlovák Iveta Grófová Emma és a halálfej című holokauszttörténetében játszik, amelynek a forgatása augusztusban kezdődik. A legnagyobb öröme azonban most mégis az, hogy ősszel ismét a Jókai Színházban léphet közönség elé a Presznyakov fivérek Csónak, vagy előttünk a vízözön című vígjátékában.

„Nagyon fontos számomra, hogy el tudtam vállalni a komáromi szerepet. Említettem az előbb, hogy álmaimban mindig a Jókai Színház falai között látom magamat. Valószínűleg azért, mert ezt a színházat ismertem meg elsőként, már gyerekkoromban. Elég sokszor voltam a kulisszák mögött. Szabó Csilla akkoriban a dramaturgián dolgozott, többször bevitt magához, én meg boldogan játszottam a makettekkel. Később, bakfisként már a Vígszínház színpadára képzeltem magam, mert sok ottani előadás tévéközvetítését néztem végig. Ezzel együtt nekem akkor is Komárom a szívem csücske. Nem országhoz és nem régióhoz kötöm magam, hanem Komáromhoz. Nagy örömömre Bereményi Géza életrajzi regényében, a Magyar Copperfieldben egy hosszabb rész szól egy komáromi hadirokkant bácsiról, akit az író gyerekként ismert meg Budapesten, és kisétáltak Jókai sírjához, a temetőbe. Komárominak lenni állapot. Én ezt így érzem. Ennél pontosabban meg sem tudnám fogalmazni, mit érzek a város iránt. A Covid miatt kilenc hónapig nem jöhettem haza, sőt Gútára sem jutottam el a nagymamámhoz és a nagynénémhez. Ilyen hosszú idő után, amikor átjöttem a hídon a Dunán, majdnem megcsókoltam a földet, annyira boldog voltam, hogy újra itthon lehetek. Rettenetesen tud hiányozni a város, ha hetekig nem látom. Szenvedélyesen szeretem Komáromot. Legutóbb három éve, egy mesejátékban láthatott az itthoni közönség. Az is nagyon kedves emlék. De ha a Covid megengedi, októberben Bagó Bertalan rendezésében kezdek el próbálni, amitől már most majd kicsattan a szívem.”