Eduard Heger kormányfő azt találta mondani, hogy sehol a világon nem kell egy kormánynak sem olyan erős ellenzéki aknamunkával szembenéznie a koronavírus elleni harc során, mint Szlovákiában. Lehet, hogy a mondataiban van is némi igazság, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy csak kifogásokat keres a vakcinázás lassú haladása miatt. Tény, hogy az ellenzék soha nem látott mélységekbe süllyedt akkor, mikor az emberéletekkel hazardírozva megkérdőjelezte a vakcinázás hitelességét, de ezen a téren a kormány sem tekinthető éppenséggel vétlennek, gondoljuk csak Matovič szputnyikos kalandjára, vagy az AstraZenecáról elejtett félmondatára. A hitelesség itt jóval korábban csorbát szenvedett, és erről nem csak Ficóék tehetnek.

Mi, emberek történetekben gondolkodunk, ezek segítségével kötjük össze a különálló eseményeket, adunk értelmet a különálló világnak. A történeteknek erejük van, egy jó sztorival pedig szinte csodákat lehet elérni. Matovič fölényes tavalyi győzelme a maffia és a korrupció elleni harcos történetének győzelme, melyet a megújulás és az újrakezdés meséjének ígérete tüzelt. A koronavírusnak is megvan a maga története, mely a bolygó teljes lakosságáról szól, ahogy az valahogy próbál megbirkózni a világjárvánnyal. Csakhogy ezt a történetet többféleképpen is el lehet mesélni. Szólhat a tudomány dicsőítéséről, az emberek összefogásának magasztalásáról, amely rekordidő alatt állt elő az ellenanyaggal és minden gyártókapacitást ráállítva a világ minden tájára eljuttatta azt. De szólhat egy kétséges eredetű vírusról is, melynek apropóján határokat és üzemeket zárnak le, korlátozzák az emberek szabadságát, hogy aztán még valami vakcinát is rájuk erőltessenek. Nyilván több történetvariáció is létezik, de talán ez két alapsztori. És hogy ki melyiket meséli, az attól függ, hogy korábban milyen történetek fészkelték be magukat a fejébe. Az elsőt azért jó mesélni, mert arról szól, hogy kivételes emberek egy kivételes helyzetben kivételes erőfeszítést tettek a többiek érdekében. Ez egy pozitív történet. A második verzió inkább negatív, de sikeréhez biztosan hozzájárult, hogy mindennapi tapasztalatokra játszik rá: a politikusok hazudnak, a gyógyszerészeti cégek bármire képesek a profitért. Ez a mese egy nagyon borús világképet feltételez és figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy a sok rossz a világban nem azt jelenti, hogy minden és mindenki rossz.

Szeretném azt hinni, hogy a legtöbb ember elgondolkodik azon amit hall, és nem ismételgeti csak papagájként az elé lökött információkat, így fel kell tételeznem, hogy a vakcinaellenesek is meghányták-vetették magukban a dolgokat, mielőtt kialakították a véleményüket. Látható, hogy a vakcinák ellenzése nagyon jól passzolt minden rendszerellenes narratívába, és hát ilyenek akadnak a szlovák ellenzékben is. De ez a megközelítés túlzottan leegyszerűsíti a dolgokat, a gyógymód elutasításához kell a kormánnyal szembeni bizalomvesztés is. Ez már bőven megkezdődött a smeres kormányok idején, Matovič győzelmével felpislákolt a remény, csakhogy az Egyszerű Ember rekordidő alatt rombolta le a saját és kormánya nimbuszát. Az új remény történetéből így nagyon gyorsan a bukás, a reménytelenség és az emberek átverésének története lett, innentől fogva pedig nem is olyan meglepő, hogy az emberek egy része elutasít mindent, ami ettől a garnitúrától érkezik. Egy ilyen közegben nem véletlen, hogy a koronavírus történetének második verziója is erősen terjed az országban.

Nem mondom, hogy ez jó, de érthető, egy kormányfőtől pedig az lenne a minimum, hogy ezzel szembenéz, befejezi a másokra való mutogatást és egy olyan történetet kínál az országnak, amit mindenki el tud fogadni.