Királyhelmec nem kér a kórházreformból
Németi Róbert
2021. 08. 19., cs – 13:05
Az egészségügyi minisztérium augusztus első felében előkészítette a kórházakat, az ambuláns szektort és az egészségbiztosítókat érintő reformtervezetet, mely tiltakozások sorát váltotta ki. Az nem vitás, hogy szükség van a reformra, hiszen több sebből vérzik a rendszer. Jelenleg 314 házi- és 137 gyermekorvos hiányzik a rendszerből, problémát jelent az orvosok magas átlagéletkora is. A tervezet szabályozná az egészségbiztosítók nyereségtermelését és megszabná, hogy az egészségügyi járulék legalább hány százalékát kell az egészségügyi ellátásra fordítani. Ezek és a kórházreform januárban léphetne életbe.
Erősen tiltakoznak
Mivel a reform a királyhelmeci kórház státuszának módosítását is magába foglalja, Pataky Károly, Királyhelmec polgármestere az Új Szónak elmondta: a város önkormányzata legutóbbi ülésén határozatot fogadott el arról, hogy a testület nem ért egyet azzal a központi törekvéssel, amely a helyi kórház státuszának megváltoztatását szorgalmazza.
„Nemrégiben szereztem tudomást arról, hogy az egészségügyi tárca tervezett kórházreformja a gyakorlatban számunkra azt jelentené, hogy a helyi kórházban az ellátás a jelenlegi formájában megszűnne. Ez egyebek mellett osztályok megszűnésével és a betegágyak számának csökkenéssel is járna. Ez a kedvezőtlen változás a Bodrogközben és az Ung-vidéken élő mintegy 60 ezer ember betegellátását érintené negatívan. Ezért elfogadhatatlan az önkormányzat számára a tárca tervezete jelenlegi formájában. Minden felelősen gondolkodó politikus és hivatalnok számára elképzelhetetlen, hogy egy sürgős orvosi ellátást igénylő embernek 70-80, vagy ennél több kilométert kelljen utazni az ellátásért, azaz ne illesse meg őket a korszerű és magas színvonalú egészségügyi ellátás csak azért, mert egyesek megengedhetőnek gondolják. Arról nem is szólva, hogy sok régióbeli, elsősorban idősebb embernek nyelvi problémái is vannak, melyekkel a királyhelmeci kórházban nem kell szembesülniükˮ – tájékoztatott a polgármester.
„A most elfogadott határozatba az is bekerült, hogy a Bodrogközi Falvak és Városok vezetőjeként mielőbb összehívom a régió polgármestereit és tájékoztatom őket a helyzetről. A dokumentum feljogosít bennünket arra, hogy ha kell, minden törvényes eszközt igénybe véve megpróbáljuk megakadályozni a kórházunk ellehetetlenítését, és tiltakozó akciókkal bírjuk jobb belátásra a döntéshozókatˮ – mondta Pataky.
Folyamatosan tárgyalnak
Hencel Klárát, a királyhelmeci kórház igazgatóját telefonon értük utol, aki épp az egészségügyi minisztériumban tárgyalt a reformtervezetről. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kórház jelenlegi státusza megmaradjon. A tárgyaláson részletesen átvesszük a témát, az egészségügyi minisztérium munkatársai pedig rövid időn belül ellátogatnak Királyhelmecre, hogy szemügyre vegyék a kórházat. Ebben a pillanatban többet sajnos nem mondhatok, minden a következő tárgyalásoktól függ. Az viszont biztos, hogy a kórház státuszának módosítása nagymértékben befolyásolhatná a környékbeliek életétˮ – zárta Hencel Klára.
A királyhelmeci önkormányzat közös határozatban tiltakozik a helyi kórház státuszának módosítása ellen.