Sasváron tart szentmisét Ferenc pápa
Hegedűs Norbert
2021. 09. 15., sze – 09:36
A katolikus egyház vezetője a városból a település szélén található zarándokhelyre a pápamobilban vonult át. A rendezvény helyszínére érve pedig az egyes szektorok között tett egy kört. Közben több gyermeket feltartottak hozzá, akiket az egyházfő meg is áldott.
A Ferenc pápa által bemutatott mise tíz órakor vette kezdetét. Az eseményt rendkívüli médiafigyelem kíséri, a helyszínen pedig papok, valamint szerzetesek százai, közéleti szereplők, politikusok és több tízezer néző követi.
A mise a liturgia szabályai szerint a pápa üdvözlésével, majd az apostolok cselekedeteiről szóló olvasmánnyal és könyörgéssel folytatódott.
A színpadon, a Szentatyához közelben ott áll Róbert Bezák, a korábbi nagyszombati érsek. A népszerű katolikus személyiséget évekkel ezelőtt még XVI. Benedek pápa váltott le.
TASR-felvételek, Somogyi Tibor felvételei
Az ünnepély latin nyelven fog zajlani. Az egyes felolvasások és a felolvasás Lukács Evangéliumából szlovák nyelven hangzik el. A hívők szlovák, angol, német, magyar és roma nyelven fognak imádkozni. Ezt a családok megáldása követi majd. A szentmise végén Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek köszönti a pápát, a Szentatya pedig a jelenlévőket fogja üdvözölni.
A sasvári misére a hétfájdalmú Szűz Mária ünnepén kerül sor, aki Szlovákia védőszentje. A szerdai nap az egyházfő szlovákiai apostoli útjának utolsó napja is egyben. A pápa vasárnaptól (szeptember 12.) van Szlovákiában. Ez alatt az idő alatt részt vett egy ökumenikus találkozón, egy magán jellegű találkozón Jézus Társaságának tagjaival, továbbá az elnöki palotában szervezett üdvözlő ceremónián, ahol Zuzana Čaputová államfővel, majd az elnöki palota kertjében az állam, a civil társadalom és a diplomácia képviselőivel is találkozott. A pozsonyi Szent Márton-dómban püspökök, papok és mások fogadták. Hétfőn (szeptember 13.) a Betlehem Rendházba látogatott, és a zsidó közösség tagjaival is találkozott. Kedden az egyházfő Kelet-Szlovákiában járt: Eperjesen (Prešov) szentmisét celebrált, délután pedig a kassai (Košice) Luník IX lakótelepre látogatott, ahol a marginalizált közösségek tagjaival találkozott. Később a Lokomotív stadionba vonult át, ahol a fiatalokhoz szólt.
A mise után Ferenc pápa Sasvárról a pozsonyi repülőtérre utazik, ahol búcsúceremóniát tart. Ezt követően Rómába repül.
(ú, czg, tasr)
Ferenc pápa megérkezett Sasvárra, ahol több tízezer résztvevő előtt mutat be misét. A hívek közvetlen közelből is láthatták az egyházfőt.