A kormányfő úgy fogalmazott egy BBC-interjúban, hogy a brit fuvarozó vállalatok évtizedekig nem fejlesztették a kamionos pihenőhelyeket, nem javították a munkakörülményeket és nem emelték a béreket. Ehelyett jórészt a keleti EU-tagországokból érkező, „nagyon keményen dolgozó” munkavállalókra hagyatkoztak, akik ilyen feltételekkel is hajlandók voltak elvégezni ezt a munkát. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a kamionsofőri állás jelenleg nem vonzó Nagy-Britanniában, úgyhogy most nincs, aki elszállítsa a benzint a töltőállomásokra.

Nyilván az sem segített a szakma vonzóvá tételében, hogy egész Európa láthatta, amikor januárban a brit kormány hagyta a hidegben, élelem és tisztálkodási lehetőség nélkül napokig a határon rostokolni a sofőröket. Szerintem ezzel azok kedvét is elvették, akik addig esetleg fontolgatták a szakmaváltást.

Az angolok a korábbi évszázadok során hozzászoktak, hogy a gyarmataikról „importált” munkavállalók hajlandóak rossz munkakörülmények között, alacsony bérért is dolgozni, és ezt a rossz szokásukat az unión belül is megtartották. Aki járt Angliában, láthatta, hogy a fizikai munkákat többnyire ázsiai, afrikai és kelet-európai bevándorlók végzik. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, emelni kellene a béreket és jobb munkakörülményeket kellene teremteni – nem csak a fuvarozóknál. A pizzafutár, az éttermi mosogató, az au pair (azaz háztartási cseléd), a takarító és még nagyon sok állás jelenleg szintén „nem vonzó” az Egyesült Királyságban, mert ezekben a szektorokban is 12 órát dolgoztatták eddig a kelet-európaiakat, egy brit polgár átlagfizetésének harmadáért.

A kialakult helyzetnek persze kettős oka van. Egyrészt a kapzsi fuvarozó cégek olyan keveset fizettek, hogy csak szegényebb országok polgárai vállalták ezt a munkát. Másrészt a helyiek ma is inkább öltönyös, irodai állásra vágynak, és amíg nem találnak ilyet, addig szépen megélnek a segélyből – melynek összege gyakran több, mint egy kelet-európai munkabére.

Úgy tűnik, a brexitnépszavazás előtt elfelejtették felmérni, hogy a két-három éves átmenet alatt mely szektorokban lehet (az említett okokból) munkaerőhiányra számítani. Azt sem mérték fel, hol kell javítani a munkakörülményeket és/vagy mely szakmákban kell keretszámokat biztosítani arra, hogy a munkaerő ne áramoljon el olyan mértékben, ami káros az ország gazdaságára nézve. Ezeket a számokat már a népszavazási kampányban nyilvánosságra kellett volna hozni, hogy a nép ennek fényében tudjon voksolni a maradás vagy a kiválás mellett. Szóval a fagyi most visszanyal.

De van az éremnek egy harmadik oldala is. A kelet-európai munkavállalók legtöbbször olyan kétségbeejtő helyzetből érkeztek, hogy bármit elvállaltak. Alig, vagy egyáltalán nem beszéltek angolul, nem ismerték a jogaikat, szerződéskötés előtt nem fordultak a szakszervezethez, nem tájékozódtak, elfogadták azt is, hogy a munkaadók nem jelentik be őket, és a helyi bérviszonyok szerint járó fizetés harmadával is beérték. Kiszolgáltatott helyzetben voltak, ám ez egyáltalán nem érdekelte a kormányt – sem a mostanit, sem az előzőt. Mert hiszen a brit gazdaság szárnyalt. Például volt olcsó áru, olcsó szállítással.

Az Európai Unióból való kilépés után tehát újratervezésnek kell(ene) következnie, méghozzá minél gyor-sabban. Mert amit most látunk, az sajnos csak az első évad első epizódja…