Villáminterjú Forró Krisztiánnal, a Szövetség elnökével
Czímer Gábor
2021. 10. 04., h – 10:38
Az egyesülésről szóló tárgyalások során a három elődpárt megállapodott abban, hogy a Szövetség partneri viszonyt fog ápolni a Fidesszel?
A mindenkori magyar kormánnyal keressük a kapcsolatot. Ennek köszönhetően a jelenlegi kormánypárttal, a Fidesszel is kapcsolatban vagyunk. Ezt azonban nem szerződéses viszonyként kell elképzelni. Magyarország alkotmányában is benne van, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Az elmúlt tíz évben a magyar kormány így is állt hozzá ehhez, segítette a külhonban élő magyarokat, kapcsolatban áll az őket képviselő intézményekkel.
Ez azt is jelenti, hogy ha kormányváltás lenne Magyarországon, akkor a Szövetség partnere a majdani magyar kormánypártok lesznek, nem pedig a Fidesz?
Mi mindig fogjuk keresni a kapcsolatot a mindenkori magyar kormánnyal, mivel a magyar nemzet része vagyunk. Jelen pillanatban a Fidesz az a párt, amely a külhonban élő magyarokat a legnagyobb mértékben segítette.
Kijelentette, hogy a Kotleba-féle pártok és a Smer olyan szereplők, amelyekkel a Szövetség biztosan nem fog együttműködni. Beletartozik ebbe a halmazba a Peter Pellegrini vezette Hlas is?
Már korábban leszögeztük, hogy mely pártokkal nem működünk együtt, és ezen nem kívánunk változtatni. Jelen pillanatban nem tudjuk, hogy mit fog mutatni a parlamenti választás eredménye, ezért ez egy teljesen hipotetikus kérdés. Hiszen az is lehet, hogy a Hlas addigra sehol sem lesz. Éppen ezért feleslegesnek tartom ezt a kérdést. Addig, amíg nem leszünk tisztában a választási eredményekkel, nem érzem, hogy ezzel a kérdéssel külön kellene foglalkozni.
Ezzel azt is mondja, hogy a parlamenti választásig biztosan nem fognak elhatárolódni a Hlastól?
Jelen pillanatban minden olyan párttal keressük az együttműködést, amely az ország, a magyarság és a velünk együtt élő nemzetiségek, valamint az általunk lakott régiók sikerében érdekelt.
Megvalósították a forgatókönyvet: megalakult a Szövetség
Szombaton megtartotta alakuló közgyűlését a Szövetség, amely az MKP, a Híd és az Összefogás egyesülésével jött létre. A kongresszuson minden aszerint történt, ahogy az már a napok, vagy akár hetek óta ismert információk szerint tervben volt.
A Szövetség alakuló kongresszusa után a párt immáron formálisan is megválasztott elnökét, Forró Krisztiánt arról kérdeztük, milyen kapcsolatot szeretnének ápolni a magyar kormánnyal, a Fidesszel és a Hlasszal.