Nem ez az első szlovák filmszerepe, amelyet a berlini díjazása óta kapott. A Boldog új évet! című vígjátékban ráadásul a férje, Nagy Ervin volt a partnere. És most újra itthon forgat. Iveta Grófová Emma és a halálfejes lepke című filmjében övé a női főszerep.

„Azon a napon is forgattam, amikor ismeretlen számról hívtak többször is. Munka közben ritkán veszem fel a telefont, főleg akkor nem, ha a hívó fél neve nem jelenik meg a képernyőn. A sok próbálkozás után azonban jött egy üzenet, hogy azért keresnek, mert díjat kapok. Nem is tudtam, mi az, hogy Igric. Ki adja és miért? A stábtagok aztán felvilágosítottak. Nagyon boldog voltam, és el is újságoltam gyorsan a családnak. Anyukám rögtön válaszolt, hogy Szandrikám, megint megörvendeztettél bennünket.”

A díjátadás napján az eredeti forgatási terv szerint Medvén, a falu egyik régi házában állt volna kamera előtt. Fel sem merült a lehetősége annak, hogy Pozsonyban személyesen veheti át az elismerő oklevelet.

„A rendező első asszisztensével este tízkor, a forgatás után készítettünk egy videót, amelyben megköszönöm a díjat. Iszonyú fáradt voltam. Alig forgott a nyelvem. Vagy tízszer vettük újra azt a pár mondatot, amit aztán elküldtünk Pozsonyba, hogy a díjátadón levetíthessék. Végül nem volt szükség rá. A kitűzött napon ugyanis elmaradt a forgatás, és ott lehettem a rendezvényen. Élőszóban mondhattam el mindazt, amit a videóban küldtem. Hogy gyerekkorom óta anyukámmal néztük a tévében a cseh, a szlovák és a magyar filmeket, valahogy mégis úgy döntöttem, hogy Budapestre megyek színésznőnek tanulni. S most, hogy visszatértem a szülőföldemre, ráadásul színésznőként, nagy öröm számomra, hogy itthon is játszhatok. A végén pedig megköszöntem Martin Šulíknak, A nyúl-fülű férfi rendezőjének és az egész stábnak a munkát, a szakmai zsűrinek a díjat, és hogy mindez együtt úplná paráda!”

A díjátadóra természetesen „parádésan” kiöltözött Borbély Alexandra.

„Pont egy éjszakai forgatás után, reggel hatkor végeztünk. Aludtam vagy három órát a nagymegyeri szobámban, és mentem haza, Nagycéténybe, vasárnapi ebédre. Abban reménykedtem, hogy még otthon is lesz lehetőségem aludni egy picit, de anyukám mondta, hogy délután ötkor már a helyszínen kell lennünk Pozsonyban. Persze nem volt nálam semmilyen alkalmi ruha, mindenem Pesten van. Váratlanul ért az elismerés.”

És kezdetét vette egy őrületes kapkodás, mondja kacagva.

„El kellett gyorsan döntenem, hogy mit vegyek fel a nálam tíz kilóval könnyebb anyukám gardróbjából. Négy variáció jött számításba. Anyukám, akinek még el kellett mennie Covid-tesztre, sorra adogatta a ruhákat, hogy mit próbáljak fel. Közben megérkezett az öcsém felesége, ő is hozzászólt. Az egyik blúzt odébb is tette azonnal. Végül hárman raktuk össze az egészet, anyukám pedig elém tette a gyönyörű körömcipőjét, pedig én a szép bokacsizmámat akartam felvenni. Nem, azt nem lehet, közölte határozottan, csak a magas sarkú jöhet számításba. És beleerőltette a negyvenes lábamat a harminckilences cipőjébe. Nem érdekelte őt, hogy nekem az kicsi, neki az volt a fontos, hogy az alkalomhoz illően elegáns legyek. De a végén, amikor már nem látott senki, és mentem kifelé a teremből, azonnal levettem a cipőt, és mezítláb sétáltam a parkolóba, annyira fájt a lábam. Egyébként Berlinben, az Európai Filmdíj gálaestjén sem éreztem magam a legkényelmesebben. Azt hittem, a klíma miatt hűvös lesz a térben, ezért harisnyát húztam, ami iszonyatosan szorította a hasamat. A stressztől és a görcstől alig jutottam levegőhöz. Ott a harisnya, itt a cipő. Mindig van valami, ami nem engedi, hogy teljesen komfortosan érezzem magam.”

Berlinben, ahogy díjjal a kezében a meghatódottságtól hosszasan zokogott, valósággal „belesírta” magát a filmtörténetbe. Pozsonyban boldog volt és felszabadult. Egyáltalán nem izgult.

„Anyukám azt mondta, úgy mosolyogtam, olyan őszintén, mint egy gyerek. Ma már ezen a téren is lazább, rutinosabb vagyok, hiszen Berlin óta Budapesten is több díjat kaptam. Megtanultam frappánsan, szellemesen fogalmazni, kerülve a sablonos köszönőbeszédeket.”

Martin Šulík rendezésében, A nyúlfülű férfiban a címszerepet alakító Miroslav Krobot terhes párját játssza.

„Érdekes felállás volt, hiszen még az anyukám is fiatalabb Krobotnál. De játszani nagyon jó volt vele. Sármos férfi. Szerettem a humorát. A díj mindenesetre meglepett, hiszen csak négy-öt jelenetem van a filmben. Igaz, anyukámnak így is tetszettem. Azt mondta, Szandrikám, őszinte vagy és természetes a filmben. Ebben Martinnak is része van, aki a legjobb rendezés díját kapta azon az estén, de mivel mindketten siettünk, beszélgetni nem volt időnk. SMS-ben gratuláltunk egymásnak. Találkozunk még, írta sokat sejtetően.”

A most forgó szlovák filmben, ahogy ő mondja, irgalmatlanul nehéz szerepe van. 1942-ben, Pozsonypüspökiben játszódik a történet.

„Egy magyar varrónő vagyok, aki elegáns varrodában dolgozik Pozsonyban. Fél éve özvegy. Hol németül, hol szlovákul, hol magyarul beszél, de mind a három nyelvet dialektusban használja. Meg kellett tanulnom korabeli varrógépen dolgozni, kecskét fejni, a baromfiudvarban, ahol még egy támadásra kész kecskebak is van, természetesen mozogni. Milan Ondrík alakítja a páromat, aki a szlovák gárda tagja. Sok mindent kíván tőlem a szerep, de ez a legerősebb dopping számomra. Imádom, amikor erőmön felül kell teljesítenem. Főleg, ha olyan dolgot kér tőlem a rendező, ami még a civil életemből is kimaradt. Falun nőttem fel, de a nagymamám udvarában is féltem a szárnyasoktól. Nem még a patkányoktól, mert ebben a filmben még azok is futkosnak körülöttem.”

Komoly feladatok várják a Katona József Színházban is. Előbb Ascher Tamással fog dolgozni a Turgenyev regénye nyomán készülő Apák és fiúkban, nem sokkal később pedig Lorca Yermája lesz, Székely Kriszta rendezésében.

„Kemény ez az év. Csupa igényes feladat elé állított. A Mellékhatások című sorozat bemutatás előtt álló második évadjában is tragikus történések középpontjában állok. Azt is végigszenvedtem. Érzem a lelkemen, hogy iszonyúan ki vagyok facsarva. Pihenni vágyom. Augusztus közepén volt a polgári esküvőnk Ervinnel, de még nászútra is csak most megyünk. Regenerálódnom kell. Tengerparton szeretném lógatni a lábam úgy, hogy közben nem gondolok semmire. Novemberben folytatjuk a szlovák film forgatását. Hideg lesz, és felkavaró jelenetek várnak rám.”

A szerző a Vasárnap munkatársa