Az ön fellépése nyomán a magyar kormány úgy döntött visszavonja a határozatát, amely értelmében a környező országokban, így Szlovákiában is mezőgazdasági területeket vásároltak volna. Az olvasóinkban felmerülhet a kérdés, miért avatkozik be a szlovák kormány Magyarország ilyen ügyeibe, hiszen a tőke szabad mozgása az Európai Unió egyik alappillére.

Köszönöm a kérdését, hiszen ez lehetőséget ad arra, hogy ezeket a dolgokat megmagyarázzam, elmondjam a motivációimat. A nemzetközi kapcsolatok, így a Magyarországgal való viszony terén is az én hozzáállásom az, ha jó kapcsolatokat akarunk, de vannak nyitott ügyek, akkor ezekről beszélnünk kell. Ez volt az indokom. A konkrét ügyben nem a tőke szabad mozgását kifogásoljuk, hanem azt, hogy ebben az esetben magyarországi közpénzekről van szó. Ez pedig alapvető különbség. Hiszen, ha gazdák vásárolnak földet, azzal én nem foglalkozom, hiszen erre az unióban lehetőség van. De abban a pillanatban, amikor a magyar kormány úgy dönt, közpénzeket fordítana a célra, nekem, mint külügyminiszternek meg kell kérdeznem, mi ezzel a célja. Hiszen a kormány forrásai nem egyenlőek a tőkével, ugyanis a magyar adófizetők pénzéről van szó.

Ön alapvetően ellenzi, hogy egy másik ország kormánya mezőgazdasági területeket vásároljon Szlovákiában, vagy el tudja képzelni, hogy ez valamilyen módon lehetséges legyen?

Én nem tudok róla, hogy valamilyen más állam arra fordítaná a rendelkezésére álló közpénzeket, hogy abból egy másik ország területén vásároljon földet. Ez számomra egy teljesen új helyzet. Nem is akarok azzal kapcsolatban nyilatkozni, hogy ezt elfogadhatónak tartom-e vagy sem, de arra kértem a magyar kollégámat, Szijjártó Pétert, hogy magyarázza meg, mi a céljuk azzal, hogy a magyar kormány egy olyan alapot hozna létre, amelyen keresztül mezőgazdasági területeket vásárolna a szomszédos országokban. A másik dolog, hogy Magyarország nagyon ügyel a szuverenitásának megtartására, de Szlovákia is szem előtt tartja a szuverenitását. A szuverén államok között pedig érvényes, hogy egy másik ország területén csak olyan lépéseket tesznek, amelyekhez az érintett állam is a hozzájárulását adja. Ebben az esetben ez nem így történt, ezért kérdeztem rá erre a magyar partnernél.

Ha a magyar fél kielégítő magyarázatot adna arra, hogy milyen célból vásárolna Szlovákiai termőföldet, el tudja képzelni, hogy Magyarország tulajdonába nagyobb hazai mezőgazdasági területek kerülnének?

Ez már csak spekuláció lehetne, hiszen a magyar kormány visszavonta a határozatát. Ebben nem csak Szlovákiáról, hanem a környező országokról volt szó. Én pedig nem akarok találgatni, mi lett volna, ha…

Ha Magyarország valamilyen módon megkerülné ezt, és továbbra is hazai mezőgazdasági területeket akarna a tulajdonába venni, akkor Szlovákia ismételten jelezné, nem kívánja, hogy megfelelő magyarázat nélkül történjen mindez?

Az ön kérdése mintha azt a képet rajzolná, hogy két jó szomszéd, Szlovákia és Magyarország között ez, illetve Budapest általam felhozott többi tevékenysége lenne a központi téma. Én azonban csak azt kértem, hogy ha a termőföldről, épületekről, templomok felújításáról, az oktatásra és a vállalkozásoknak adott támogatásokról van szó, a jó kölcsönös kapcsolatok megőrzése érdekében  tájékoztassuk egymást arról, mi ezek célja. Illetve Magyarország akkor tegyen ilyen lépéseket, ha azokról megállapodás születik közöttünk. Hiszen ezek olyan tevékenységek, amelyeket Magyarország a saját döntése alapján, de egy másik állam területén hajt végre. A jó viszony megtartása érdekében tájékoztassuk egymást, mi motiválja ezeket a lépéseket, illetve Magyarország akkor tegyen ilyen lépéseket, ha azokról előzőleg megállapodunk. Én türelmesen válaszolok a termőföldre vonatkozó kérdéseire is, de sokat elmond a dologról, hogy Magyarország visszavonta a földvásárlásól szóló kormányhatározatát.

Ha összehasonlítjuk a Szlovákia és Magyarország közti mai helyzetet azzal, ami 2010-ben, a magyar kettős állampolgárság és az arra válaszul született szlovák ellentörvény elfogadásának évében volt, akkor mit tud mondani, mi az, ami azóta megváltozott? Hiszen akkor Magyarország nem lépett vissza, továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy állampolgárságot adjon a határon túli magyaroknak, ma a földvásárlások ügyében viszont visszakozott.

Én nem tudom, hogy Magyarország miért változtatott a döntésén a termőföld vásárlás ügyében és az állampolgárság kérdésében miért nem így tett. Hiszen azt sem tudom, hogy a magyar fél miért akarta létrehozni azt az alapot, amelynek a célja a termőföldvásárlás. Ezért kérdeztem ezt meg. Úgy tűnik nekem, hogy már maga a kérdésfeltevés, valamint Szijjártó Péterrel való beszélgetésem, valamint Eduard Heger miniszterelnöknek Orbán Viktorral való egyeztetése ahhoz vezetett, hogy Magyarország szabadon és önállóan úgy döntött, mégsem hozza létre ezt az alapot.

A magyar kormány visszakozását a saját diplomáciai sikerének tartja?

Ezt sokan kérdezik tőlem. Én Magyarországgal nem olyan párbeszédet folytatok, amelynek a végén egy győztesnek kell lennie, mert akkor valakinek a vesztes oldalon is lennie kellene. A magyar féllel egy teljesen más típusú diskurzust folytatok, hiszen tényleg fontos nekem, hogy jó viszonyt ápoljunk. Az emberközi kapcsolatokban, a barátok közt, vagy a házasságban is előfordul, hogy felszínre kerülnek valamilyen kérdések, akkor az én meggyőződésem szerint felelőtlenség lenne ezeket a megválaszolatlanul hagyni. Hiszen ekkor ezek tovább erjednének, növekednének. Én pedig azt mondtam Szijjártó kollégámnak: Ezek a dolgok érdekelnek minket, kérlek, ne engedjük ezeket növekedni, inkább válaszoljuk meg ezeket. Ha ez sikerül, akkor én biztosíthatom az Új Szó olvasóit is arról, hogy a magyar-szlovák viszony még jobb lesz, mint ma. Hiszen ki tudjuk szűrni azokat a dolgokat, amikor nem értjük, hogy a másik oldal miért tesz bizonyos dolgokat. Én Szijjártó Péternek el is mondtam, ha van olyan kérdés, ami őket érdekli, nyugodtan kérdezzenek.

A magyar kollégájának felhozta, hogy Budapest szlovákiai műemléképületeket vásárol, milyen problémát lát ön ebben?

A probléma szerintem az, hogy minden állam, amelynek diplomáciai küldöttsége Szlovákia területén működik, pontosan tudja, miként kell eljárni, ha ilyen épületeket vásárol. Magyarország is így járt el, amikor a nagykövetségének a székhelyét vásárolta: jelezte ezt nekünk, mi pedig mondtunk, hogy rendben van. De az nincs rendben, ha én a szlovák sajtóból szerzek tudomást ilyesmiről. Én mindössze azt kértem, hogy tartsuk be az ide vonatkozó egyezményeket, mert ezek nem Szijjártó Péter és köztem lévő szabályok, hanem ezeket a Bécsi Szerződés rögzíti. A magyar fél is tudja, hogyan kell eljárnia, hiszen ezeket a szabályokat korábban betartotta. Mivel azonban ez megváltozott, tudni szerettem volna, hogy Magyarország miért vásárol ilyen épületeket és mit szeretne azokkal kezdeni.

A szlovák külügyminisztériumnak jelenleg van áttekintése arról, milyen szlovákiai műemléképületek vannak Magyarország tulajdonában?

Jelenleg arról van áttekintésünk, amiről a magyar fél tájékoztatott minket. A kérdésünkre válaszolva jelezték, Kassán vásároltak ilyen épületeket. Ugyanakkor arról megintcsak a sajtóból értesültem, hogy Besztercebányán és Tornalján is vettek egy ingatlant. Nem tudom, hogy milyen külképviseletet terveznek létrehozni Tornalján.

A magyar kollégájának szintén felvetette, hogy a Budapest által az oktatás támogatására, a templomok felújítására adott állami támogatások szétosztása a szlovák fél mellőzésével valósul meg. Korábban már beszélt arról, hogy ezeknek a szlovák-magyar vegyesbizottságon keresztül kellene megvalósulnia. Hogyan kellene ön szerint a gyakorlatban működnie ezeknek a dotációs rendszereknek?

Ha az oktatásra, kultúrára adott támogatásokról van szó, én arra emlékeztetnék, hogy 2004-ben ezekről egy államközi megállapodást írtunk alá a magyar féllel. Ebben pontosan le van írva, milyen módon kell történnie ezeknek a támogatásoknak. Szerepel benne, mely alapítvány közvetíti ezeket a forrásokat. A pénzeknek ugyanakkor nem az egyes személyekhez, diákokhoz kell kerülniük, hanem intézményeknek kell azt megkapniuk. Amire én rámutattam, az az, hogy ez most nem így történik. Én azt mondom, térjünk vissza ehhez a megállapodáshoz. Ha pedig változtatni akarunk rajta, akkor arról tárgyaljunk. Nem jó ugyanis, ha van egy kötelező érvényű megállapodás, de a gyakorlat teljesen más. A jó államközi kapcsolatok szempontjából fontos, hogy betartsuk azt, amiben megállapodtunk. Úgy gondoljuk, hogy a magyar fél a vállalkozóknak is adhat támogatást, de meg kell állapodnunk, milyen szabályok mentén történik mindez. Előfordult ugyanis, szlovákiai magyarok jelezték nekünk, hogy ők nem férnek hozzá ezekhez a forrásokhoz. Ha pedig megkérdezték tőlem, hogyan osztják ezeket szét, nekem azt kellett mondanom, hogy nem tudom.

A támogatásokra vonatkozó, közösen kialakítandó szabályrendszernek minden Magyarországról érkező támogatásra, így a sajtóra, vagy a civil szervezeteknek adott dotációra is vonatkoznia kellene?

Annak érdekében, hogy minden jól alakuljon, mindenre kell legyen valamilyen megállapodásunknak. Én ugyanis meg vagyok győződve arról, ahogy Magyarország is ragaszkodik a szuverenitásához, úgy Szlovákia is. Ezt kölcsönösen tartsuk tiszteletben. Nem azt mondjuk, hogy valamit alapvetően nem tartunk lehetségesnek, de ha valamire már van megállapodás, akkor azt tartsuk be. Ha pedig valami jól működik, de nincsenek rá közös szabályaink, akkor ezeket meg kell alkotni. Ön a sajtónak adott támogatást említette, én például erről nem tudok semmit. Ezen a ponton el szeretném mondani, hogy több magyar nemzetiségű személytől is kaptam olyan levelet, ne vegyem komolyan azt, amit a szerintük Magyarországról finanszírozott portálok írnak rólam. Ezekért a támogató üzenetekért köszönetet szeretnék nekik mondani. Ezek a magyar nyelvű szlovákiai portálok ugyanis olyan jellegű kijelentéseket adnak az én számba, mintha azt mondtam volna, „Maďari za Dunaj”. Azt, hogy engem így fessenek le, Martin Klus államtitkáromat pedig SS egyenruhában ábrázolják, visszautasítom. Egyben azt kérdezem a szlovákiai magyaroktól, akik békében élnek a szlovákokkal, kinek szolgál mindez? Hiszen ez gyűlöletkeltés, manipuláció, lejáratás. Mi ugyanakkor nem csinálunk semmi mást, csak a jó államközi kapcsolatok érdekében bizonyos kérdéseket tisztázni szeretnénk Magyarországgal.

Arról, hogy Magyarország finanszíroz bizonyos szlovákiai médiumokat, azokat, amelyek egyébként kritikát fogalmaztak meg önnel szemben, már az Új Szó is írt. Ön szerint ebben azonosítani lehet a magyar kormány célzott törekvését?

Ebben a kérdésben nagyon óvatos leszek. Tudom, milyen érzékeny ez a viszony, ezért minden szót megfontolok, nem fogok nyilvános üzeneteket megfogalmazni. Szijjártó Péterrel viszont beszéltem a kölcsönös empátia fontosságáról, és megértettük egymást. Arra kérem azokat, akik a történelemről, a tragédiáikról beszélnek, kölcsönösen ne sértsük meg egymást. Meg is kérdezem majd Szijjártó Pétert, hogyan esne neki, ha magyarországi, magyarul író ám szlovák portálok azt csinálnák vele, ami itt fordított esetben történik velem és Martin Klusszal. A kérdésre visszatérve, én nem tudok erre választ adni, nem fogok előzetesen ítélkezni, de meg fogom ezt kérdezni Szijjártó Pétertől.

Ha a magyar támogatások Szlovákiában egy olyan rendszerben valósulnának meg, amit az előbb vázolt, ez egyben azt is jelentené, hogy ezeknek a dotációknak a nyilvánosság számára is transzparensnek kell lenniük?

Nekünk a magyar fél a 2019-es és 2020-as vállalkozóknak nyújtott támogatásokra vonatkozóan elküldte a pályázati felhívásokat és a kedvezményezettek listáját. Mi ezt megköszöntük, de ez nem elég, hiszen ez csak igazolja, hogy azokat a milliókat, amik ide érkeznek, bármilyen közös követelményrendszer nélkül fizetik ki. A Szlovákia déli részén élő magyarok érdekében is az áll, hogy az ide érkező támogatások rendszere olyan transzparens legyen, hogy ne legyen olyan érzésük, csak bizonyos személyek kaphatnak ilyen dotációkat. Hiszen gyakran kapok erre vonatkozó kérdéseket, de nem tudok ezekre válaszolni, mivel az említett közös szabályok ebben a kérdésben nem léteznek. Amint ezekben a keretekben megállapodunk, amelyek a transzparenciát is bebiztosítják, folytatódhatnak ezek a támogatások. Az azonban, ha ebben a kérdésben nem tisztázunk mindent, árt az államközi kapcsolatoknak és azoknak is, akik ezeket a támogatásokat kapják. A szabályok azért is szükségesek, hogy cáfoljunk minden olyan megérzést, amely arról szól, hogy ezekkel a pénzekkel valaki politikát csinál.

A magyarországi támogatásokkal kapcsolatban gyakran hallani azt az érvet is, mi szerint, ha a szlovák kormány elhanyagolja az ország déli régióját, akkor a Budapestről érkező pénzeknek örülni kell. Végső soron ez az MKP és az Összefogás álláspontja is. Ezzel szemben azonban Peter Kmec, a Hlas parlamenti képviselője arról beszélt, le kell állnia a magyar kormány által a dél-szlovákiai régióba adott kulturális és sporttámogatásoknak. Önhöz melyik álláspont áll közelebb?

Én Kmec úrra és az ön által említett többi politikusra sem szeretnék reagálni, hiszen ők ebből politikai tőkét akarnak kovácsolni. Számomra pedig az államközi kapcsolatok jó szintje és a magyar nemzetiségű polgárainkkal való jó viszony a fontos. Az a legfontosabb, hogy világosan lássuk, ki mit tesz az ország déli része számára, vagy éppen nem tesz. Én ugyanis meghallgatom azokat a szlovákiai magyar politikusokat, akik elutasítják azt a gyakran hangoztatott állítást, hogy az ország déli része érdekében nem történik semmi. Ezek a magyar politikusok fel is sorolják, hogy az utóbbi időszakban mi minden történt a déli régió érdekében. Lehet-e vajon semminek nevezni, hogy a Szlovák Köztársaság a létezése első napjától kezdve lehetővé teszi és teljes mértékben finanszírozza a kisebbségi, anyanyelvű oktatást, amely teljes értékű képzést biztosít? Ez semmi? Ezt el lehet felejteni? Ez az identitás megőrzésének alapköve. Én nagyon jól tudom, hogy a déli régiókban többet kellene tenni, hiszen én is ott élek, és találkoztam az ottani polgármesterekkel is. Tudom, hogy milyen ott az élet és tudom, hogy sosem elég a segítség. Én azonban felvetek egy másik kérdést: Ki kell ezt éleznünk akkor, amikor semmire sincs elég forrás? Elutasítom, hogy ebből alapvető politikai problémát kreáljunk. Többet kell tenni a régióért, de ne mondjuk azt, hogy a déli régióba semmi pozitívum sem történt. Egyben azt is mondom, hogy Szlovákia ezen részére külföldről áramlik a pénz anélkül, hogy ennek a szabályaiban megállapodnánk.

A lapunk is írt már arról, hogy a magyarországi dotációs rendszerekbe betagozódtak az MKP és az Összefogás politikusai, de a kedvezményezettek között is találni ennek a két formációnak a tagjait. Ön szerint ezt lehet úgy értékelni, hogy a magyar kormány hatást gyakorol a szlovákiai politikai térre. 

Most mindenki azt várná tőlem, hogy tovább fűtöm az indulatokat. De én nem így teszek, mert minden kijelentésemből politikai tőkét próbálnak majd kovácsolni. A Magyarország és Szlovákia közti viszonyokban nagyon fontos, hogy szabályokat vezessünk be, pont azért, hogy azokat ne a szóbeszéd, vagy a transzparencia hiányának benyomása alakítsa. Ha lesznek ilyen szabályok, akkor kiiktatjuk a klientelizmust és annak az érzését is, hogy ezekkel a forrásokkal valaki politikát csinál. Az általam kért dolog pont ezt a problémát oldaná meg, mert ha ezzel nem foglalkozunk, az ilyen kérdésekből csak több lesz.

A szlovákiai magyar politikai szereplőkhöz kerülő magyarországi források végső soron azt jelentenék, hogy a magyar kormány beavatkozik a szlovákiai belpolitikai térbe?

Ez az, amit nekem sokan mondanak. Erre azonban én nem reagálhatok a magyar oldallal való együttműködés nélkül. Hiszen a pénzekkel nem én rendelkezem. Itt megintcsak fontos az általam említett szabályok felállítása. Nem pont ez a konstruktív hozzáállás a részemről? Ugyanilyen hozzáállást tanúsított Eduard Heger miniszterelnök is, amikor Orbán Viktorral találkozott. Azt mondtuk, tegyünk rendet ezekben a támogatásokban, az épületvásárlások terén, mindezt a nemzetközi egyezmények szerint tegyük. Ha pedig a magyar fél nem diplomáciai célra vásárol épületeket, akkor azt bizony, meg kell magyarázniuk.

Mit mondott erre Szijjártó Péter?

Én nagyon pozitívan értékelem, Budapest reakcióját, a földvásárlásról szóló határozat visszavonását, de egyébként a további kommunikációjukat is. Világosan azt mutatja nekem, hogy Budapest megértett engem. Én ez után szinte azonnal kapcsolatba léptem Péterrel, hogy hívjuk össze a szlovák-magyar vegyesbizottságot, hogy betartsuk a 2004-es megállapodást.

Mikor várható ön szerint, hogy ezek a közös szabályok hatályba lépnek?

Először találkoznunk kell. A jószándék megvan, de most nem tudom önnek megmondani, hogy mikor fogjuk ezt megvalósítani. Annyit tudok mondani, hogy a szlovák fél akár már holnap kész tárgyalni. Én nem akarom halogatni ezt a dolgot.

A magyar kollégájának ugyancsak nehezményezte, hogy a magyar kormány vezető tisztségviselői Dél-Szlovákiában nyilvánosan prezentálják a történelemértelmezésüket. Kövér László a magyar parlament elnöke például egy somorjai eseményen bűnnek nevezte a szlovákiai magyarok második világháború utáni kitelepítését. Miben látja ön másként ezt a konkrét történelmi eseményt?

Abban nincs semmi új, hogy Magyarország máshogy látja a történelmét, mint mi. Ami Magyarország számára a legnagyobb tragédia, 1920-as trianoni döntés, az Szlovákia számára pont az ellenkezőjét jelenti. Én nem fogok arra reagálni, amit Kövér úr mondott, nyíltan tiltakoztam ellene. A lényeg az, nem akarom megváltoztatni azt, ahogyan a magyarok egy konkrét történelmi kérdést értelmeznek, hiszen, ahogy a más nemzeteket, a magyarokat is tisztelem. Én azt kérem, hogy tartsuk tiszteletben egymást. A történelmet, az 1920-as eseményeket már nem tudjuk megváltoztatni. Nagyon ellenzem, hogy az ilyen témákat átpolitizáljunk. A magyar barátainkat arra szeretném emlékeztetni, hogy nekünk nem esik jól, hogy az 1920-as eseményekkel kapcsolatban kioktassanak minket. Én nem járok Magyarországra szlovák államiságot jelképező tüzeket gyújtani azért, hogy megmutassam, egyes történelmi eseményeket mi másként látunk. Ha a végtelenségig a történelemszemléletünk különbözőségéről fogunk beszélni, akkor ez a téma tele lesz negatív érzelmekkel. Ez pedig nem segít senkinek.

Ön szerint az, amit Kövér László is mondott, hogy a magyarok a második világháború utáni kitelepítésüket, bűnnek tartják, nem helyénvaló?

Miért nem mondja ezt Kövér úr a szemembe, amikor Budapesten járok? Miért nem mondta ezt Boris Kollárnak a budapesti parlamentben? És miért kell Szlovákiába, Somorjára jönnie ahhoz, hogy ezt elmondja? Ez az, ami nincs rendben. Ha vannak olyan dolgok, amelyekről beszélni kell, akkor legyünk egyenesek, nézzünk egymás szemébe és tegyük meg. Kövér úrral is többször találkoztam, de ez csak a jó viszonyokról szóló formális esemény volt, de akkor miért jön ide fűteni az indulatokat. Én Szijjártó Péternek is mondtam, vegyük ki ezt a kérdést a politikusok kezéből, akiket az arra csalogat, hogy indulatokat keltsenek. Arra is emlékeztetnék, hogy a szlovák kormány 2007-es határozata úgy kezdődik, hogy Szlovákia elutasítja a kollektív bűnösség elvét.

Sok szlovákiai magyar azonban sértésnek érezte, ahogy ön Kövér László somorjai szereplésére reagált.

Eljutott ez hozzám, de én a reakciómért nem szégyenkezem. Én nem akarom elvenni a magyaroktól a saját világlátásukat, a történelemszemléletüket. Megértem a szlovákiai magyarokat, ugyanakkor arra kérem őket, próbálják meg a világot egy percig a mi szemünkkel látni, próbáljanak megérteni minket. Azt kérem, értsék meg, mit jelent nekünk az 1920-as év.

Nem az 1920-as évről van szó, hanem a második világháború utáni időszakról.

Ez a történet azonban nem 1945-ben kezdődött. Ha ugyanis ezzel kezdünk, akkor én visszautalhatnék a 19. századba és így tovább. Hová kerülnénk így? Én azt kértem, hogy legyünk egymással empatikusak a szóhasználat terén is. Nem az informális helyzetekről, a kocsmákban való beszélgetésekről van szó. Az világos, hogy Szencen, ahol én lakom, az emberek a kocsmában Felvidékről beszélnek. De Szlovákia nem Felvidék, ha erről az államok hivatalos képviselői nyilatkoznak meg. A mi nevünk Szlovák Köztársaság. Megismétlem, az informális helyezetekben, a barátaimmal én sem úgy beszélek, mint egy hivatalos környezetben. De hivatalos szituációkban azt nem fogadom el, hogy nem vagyunk tekintettel egymásra. Így azt, ha a második legmagasabb magyar közjogi méltóság tudatosan olyan néven nevezi meg a Szlovák Köztársaságot, amelyről tudja, hogy ezt a szlovákok nehezményezik.

Ön tehát megnyitotta a magyar köztisztviselők szlovákiai látogatásának témáját.

Én azt nehezményeztem, hogy a szokásokkal ellentétben, egy ország képviselője anélkül jön Szlovákiába, hogy erről tájékoztasson minket. Szerkesztő úr, ennek van egy biztonsági vonzata is, hiszen nekünk, mint fogadó országnak garantálnunk kell az adott tisztségviselő személyi védelmét. Én nem tudom elképzelni, hogy úgy mennék Magyarországra, erről hivatalosan értesítsem az érintetteket. Tudja, az igazolja, hogy igazam van, Magyarország azóta ezt csinálja is. Ha ez nem lenne szokásos, akkor Magyarország nem változtatta volna meg az eljárását. Én ezt meg is szeretném köszönni Magyarországnak. Minden magyar tisztségviselőt szeretettel várunk Szlovákiába, de ezeket a látogatásokat olyan módon kell csinálni, ahogy az szokásos.

Miért pont most nyitotta meg ezeket a kérdéseket? Hiszen, a magyarországi intézmények már évek óta tevékenyek Szlovákia területén, ugyanígy évek óta áramlik a pénz Budapestről Dél-Szlovákiába.

Azért, mert a magyarokkal való viszonyok számomra olyan fontosak, nem szeretném, hogy az előbb említett kérdésekről a végtelenségig csak beszéljünk. Az Új Szó olvasóinak elmondom, ez nem úgy történt, hogy a múltban ne kértük volna, legyenek világos szabályok, illetve, hogy tartsuk be az eddigi egyezményeket. Én egy ponton azt mondtam, ezeket a dolgokat meg kell végre oldanunk, ezért mondtam ki mindezt nyilvánosan. Zárt ajtók mögött ugyanis tárgyaltunk ezekről, de nem történt semmi. Például a 2004-es megállapodás be nem tartásáról a magyar fél már 2011 óta tud. A vegyesbizottságban zajlottak erről a tárgyalások, de nem sikerült előre lépni. Persze, lett volna egy olyan lehetőségem, hogy hagyom ezeket a dolgokat tovább romlani. De én azt mondtam, nem. Már az előző kormány is kérte, állítsuk be a Magyarországról érkező gazdasági támogatások szabályait. Az épületvásárlásra pedig az után reagáltam, hogy arról a sajtóból tudomást szereztem, mindezt azért, mert szlovák politikusok érdeklődtek nálam erről, és én nem tudtam a dologról. A földvásárlásról szóló döntést a magyar kormány július 16-án hozta nyilvánosságra, láttuk, hogy Szijjártó Péternek szeptember 30-ig kell meghatároznia az alapkezelőt. Október ötödikén, amikor itt járt, egyből reagáltunk erre. Én meg szeretném élni, hogy mindenki megérti, a szlovák-magyar viszonyok számára az a jó, ha ezeket a kérdéseket megoldjuk. Néha azonban, amikor zárt ajtók mögött próbálunk megoldani valamit, nem lehet eredményt elérni. Ekkor egy bizonyos nyomást kell gyakorolni. De ennek egyetlen egy célja van, hogy megoldást találjunk a szóban forgó dolgokra. És én azt mondom önnek, az egész végén a szlovák-magyar viszonyok még jobbak lesznek. Ez az egyetlen célom.