Mosonyi Mihály munkássága mindig foglalkoztatott, a Hungaroton egyik vezetőjeként alaposabban megismerhettem életművét is. 1962-ben Zongoraversenyét adtuk ki, a szólót Nemes Katalin játszotta, mikor e sorokat írom, közben e művet hallgatom. Később más darabjait is megjelentette a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat. A zeneszerzőre – Erkel Ferenc árnyékában – a maga korában és később is kevesebb fény vetődött, pedig kiváló komponistának tartották. Autodidakta módon tanulta meg a zeneszerzés alapjait, Wagnertől és Liszttől sajátított el sokat, az utóbbihoz szoros barátság is fűzte. Nem számított „termékeny” szerzőnek, de az operától az egyházi zenéig minden megtalálható repertoárjában. Kedvenc hangszere a nagybőgő volt.

Zenei újságíróként nagyon érdekeltek a kevésbé ismert zeneszerzők művei, így találkoztam Mosonyi A magyarok tisztulás ünnepe az Ungnál 886-ik esztendőben című kantátájával. Az 1859-ben befejezett kompozíciót Kazinczy Ferenc költeménye ihlette. Az opus a magyar romantika jellegzetes darabja, és a maga korában igen népszerű volt. Szépen felépített, a motívumok között felcsendül a Himnusz, a Szózat és a Rákóczi induló dallama is.

Rózsa Ferenc szombathelyi karnagy, zenetudós barátommal elhatároztuk a mű feltámasztását, s ha már dolgoztunk, akkor az eredeti helyszínre álmodtuk meg a bemutatót. Elképzelésünkhöz megnyertük az Ungvári Magyar Főkonzulátus támogatását, a mecénási körhöz később a Duna Televízió is csatlakozott.
2011. december 12-én mutathatjuk be a művet az Ungvári Filharmónia Nagytermében; barátom vezényelte az Ungvári Filharmónia Zenekarát és az ungvári Cantus Kamarakórust.

„A mű premierje zenetörténeti esemény. Kazinczy e földre képzelte romantikus versét, Mosonyi remekművet alkotott a veretes sorokból – nyilatkozta a Magyar Televíziónak a premier után Rózsa Ferenc. – A hangversenyre sajnos nagyon kevés próba állt rendelkezésre, ennek ellenére igazi ünnepi koncertnek tapsolhatott a közönség; a közreműködők mindent megtettek a siker érdekében.”

A Kárpátaljai Megyei Állami Televízió rögzítette is az előadást, amit később a Duna World csatornán láthattak a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő magyarok. A jelenlegi magyar–ukrán viszonyokat látva jó időben mutattuk be a hazafias kantátát, napjainkban már elképzelhetetlen lenne. A sikeren fellelkesülve elhatároztuk, hogy felújítjuk Mosonyinak a Vörösmarty Mihály költeménye alapján színpadra állított Szép Ilonka című operáját, de e vállalkozásunk már nem járt sikerrel. Még van a tarsolyban a szerzőnek egy kiadatlan partitúrája is, a Honvédek című kantáta, egyszer talán ezt is meg tudjuk osztani a közönséggel.
Ezeket az emlékeimet is felidéztem, amikor október végén Burgenlandban jártam, s eljutottam Frauenkirchenbe, magyar nevén Boldogasszonyba, abba a kisvárosba, ahol Mosonyi Mihály Michael Brand néven meglátta a napvilágot.

A szigorú határellenőrzés után átmentem Mosontarcsán, német nevén Andaun; a határában álló híd az 56-os forradalom alatt vált szimbolikussá. Szőlőtermelő vidéken haladtam keresztül, a falvakban pincészetek hívják fel az arra járók figyelmét nedűikre. Frauenkirchenbe érve az egykori zsidó temetőhöz vitt először az utam. Határ menti kereskedőváros lévén népes zsidó közösség élt a környéken. Letelepítésüket I. Eszterházy Pál gróf kezdeményezte 1678-ban. Kétszáz évre rá 864 lelket számoltak, 1934-ben kevesebb, mint a fele lakott a városban. Itt született Veigelsberg Leó, a Pester Lloyd főszerkesztője, fia, Ignotus Hugó a Nyugat főszerkesztőjeként vonult be a magyar irodalom történetébe. A helyi zsidóság kálváriája az Anschluss után kezdődött, java részük átmenekült Magyarországra, a közösség fele élte meg a háború végét. Zsinagógájukat lerombolták, a temető átvészelte a vérzivataros időszakot, s 1320 sírnál állhat meg a látogató.

A város szélén hagytam a kocsimat, a parkolóban kizárólag magyar rendszámú autók álltak. Egy borkereskedés mellett haladtam el, mellette egy fogadóvá alakított sörfőzde patinás épülete áll. Előtte kialvatlan pincér söprögetett, úgy tűnik, az előző nap elég hosszúra nyúlt számára.

A városközpontban kétnyelvű emlékmű emlékezik híres szülöttére, a születésének kétszázadik évfordulóján, 2015-ben felállított emlékhely felirata: „A világhírű zenész gyermekkorát Boldogasszonyban töltötte, Pesten a 19. század egyik legfontosabb magyar zeneszerzőjeként ünnepelték.” Nem messze az emlékhelytől álló zeneiskola nyitott ablakán egy ifjú játéka hallatszik ki, folytatódik tehát a zenei hagyomány.

A város híres búcsújáróhely, a Szűzanya születése templom Burgenland egyetlen „basilica minor” rangú szent helye. Francesco Martinelli kéttornyú remeke 1702-ben készült el, s a legszebb burgenlandi barokk templomnak tartják. Kegyképe a „Madonna lactans”, azaz „Szoptatós Madonna” már a 13. században ismert volt, s a török harcok alatt Fraknó várába menekítették, majd 1661-ben visszakerült eredeti helyére, hogy egy újabb betöréskor ismét elrejthessék. A kegykép előtt mécsesek sorakoznak, s mellette látható egy magyar nyelvű ima is. „Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől…” – olvastam a sorokat.

A templom valóban lenyűgöző. Nincs egy tenyérnyi szabad hely a képekkel és stukkókkal díszített falakon. A főoltár központi alakja egy öltöztetős Madonna-szobor, az Istenszülő nyugalmát a két oldalon álló magyar király, Szent István és Szent László őrzi. Elhaladtam a Sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló kép mellett, a betlehemi jászolt s a pásztorok imádását ábrázoló kép felett kerek angyalkák hirdetik: „Dicsőség a magasságban Istennek!” A magasból Pio atya szobra tekintett le rám. Ha már felfelé tekintettem, a mennyezet freskóit vettem sorba: a szenvedéstörténetet s a feltámadást álmodta oda a mester. A három központi kép a keresztre feszítést, a feltámadást és Jézus megjelenését tanítványainak ábrázolja. A templomból a ferences kolostorba léptem át, most fejezhették be a restaurálását, minden ragyogott. Teljesen egyedül barangoltam be a termeket, megálltam a már említett I. Eszterházy Pál grófot ábrázoló festménynél. Bementem az emléktárgyboltba, a polcokon kézműves sörök, a templom fotójával díszített borospalackok sorakoztak. Egy perselybe kellett bedobni az ellenértéket, de kártyaolvasó is rendelkezésre állt. Meghatódtam e bizalom láttán. A templom mellett áll a híres, spirál alakú kálvária, a homokkőbe vésett stációkkal; valóban egyedi Via crucis. A város ismert színvonalas üzleteiről, a boltok előtti parkolók telítettek, az eladók figyelmesek és kedvesek. A főtéren, egy szekéren a halloween riasztó kellékeit rendezték éppen sorba.

Az idősebb nemzedék még ellátogat az egykori „nagyháborús” hadifogoly-temetőbe, a felállított kereszt mintegy hatezer – javarészt tífuszban elhunyt – katonának állít emléket. Az ifjabb generáció viszont a város híres St. Martin wellnessközpontjába veszi az irányt. A Fertő-Fertőzug Nemzeti Parkban, a Fertő tórendszer egyik kisebb tavacskája mellé felépített fürdőkomplexum valóban egyedülálló. Huszonhárom hektáron terül el, a lubickolni vágyók rendelkezésére mintegy kétezer négyzetméter vízfelület áll, a bátrabbak a kis tóban is megmártózhatnak. A gyermekeknek játszószobával kedveskednek, a pannókról és vitrinekből megismerhetik a Nemzeti Park gazdag növény- és állatvilágát. Van mit tanulmányozni, a környéken mintegy háromszáz madárfaj éli békében életét. Egy polcrendszeren gyógynövények illatával lehet ismerkedni, s különböző kvízjátékok, feladványok szolgálnak annak ellenőrzésére, hogy a gyerekek eléggé elmélyültek-e a látottakban. Akik jobban meg kívánják ismerni a vidéket, azoknak A „St. Martin-i Vándorok” elnevezéssel szerveznek vezetett kaland-, bicikli- és szafaritúrákat az UNESCO Világörökség részét képező területen.

Azért a helyi szállásárak nem mindig a magyar turistákat célozzák meg, így a tartalmas nap végeztével visszatértem Jánossomorjára. Még a határ előtt bevásároltam az andaui szupermarketben, a boltban javarészt magyarok tartózkodtak, az eladók között is sok volt a honfitársunk. Az országúton nem voltam egyedül, ekkor tértek otthonukba a „sógoroknál” dolgozó magyar vendégmunkások.

Csermák Zoltán