5 menetes háborúban kerekedett felül Holloway
Mészáros Richárd
2021. 11. 14., v – 10:15
A két harcos élete jelentősen más pályát írt le az elmúlt időkben. Míg Rodriguez részben eltiltás miatt 2019-ben bunyózott utoljára, Holloway azalatt két rendkívül szoros bajnokit is veszített az ausztrál Alexander Volkanovski ellen, majd pedig 2021 januárjában az egyik legdominánsabb boxteljesítményt mutatva győzte le Calvin Kattart, ezzel megtartva Volkanovski mögött az elsőszámú helyet a pehelykategóriában.
Mivel Holloway pozíciója a ranglistán egyértelmű, esélyes, hogy nem sokára harmadszorra is megküzd Volkanovskival, ugyanis a két összecsapás, nem csak szoros volt, de a második meccs eredménye még sokak által vitatható is.
Hollowaynak előbb viszont újra bizonyítania kellett, és tette ezt sikeresen egy igazi kötélhúzás-mérkőzésen a mexikói Yair Rodriguez ellen. Holloway szokásos módon óvatosan kezdte, hogy feltérképezze ellenfelét, és nehogy belefusson Rodriguez őrült rúgásaiba, melyek már oly sok harcost kiütöttek, főleg a bunyók elején. Az állóharc dominált az első két körben. Rodriguez rúgásai és ütései egyaránt erőteljesebbek voltak, de Holloway volt az, aki csöppet sem engedett saját tempójából – számára ez már rutin, hiszen az utolsó 5 bunyója végigment mind a 25 percig, sőt az utóbbi 10 meccsre való felkészüléskor 5 menetre kellett készülnie, szóval Hollowaynek a kondi talán a legnagyobb erőssége. Bár Rodriguez is bírta elég jól szinte végig, már a harmadik menetben fáradtság jelei mutatkoztak, és pár találkozásnál földre is került, s így Holloway a bajnoki menetekben jelentős földi domináció pontokat szerzett.
A pontozásban láthatóan Holloway vezetett a végén, s Rodriguez edzői az utolsó kör előtt nem véletlenül utasították: „Felejtsd el a stratégiát, ki kell őt ütnöd.” Pár perccel később Rodriguez be is vetette a tőle már megszokott félig szaltós rúgást, de nem jött össze. A mexikói ismét földre került, Holloway pedig ezt kihasználta. Meglepően KO nem született e hektikus meccsen, de a két harcos egyértelműen elnyerte egymás tiszteletét, még a mentőben is lefotózkodtak – Rodriguez orvosi ellátásra szorult, az egyik rúgás során ugyanis bokasérülést szenvedett, már a ketrecben is csúnyán bedagadt.
Yair Rodriguez annak ellenére, hogy veszített, visszatérése egyáltalán nem volt sikertelen. 25 percig helytállt Max Holloway ellen, s így valószínűleg bekerült a pehelysúly “nagy halai” közé. Viszont a következő, aki megérdemli, hogy megpróbálja Volkanovskitól elvenni az övet, az egyértelműen Max Holloway. Főleg úgy, hogy Volkanovski szeptemberben győzte le a ranglistán Holloway alatt elhelyezkedő Brian Ortegát.
Max Holloway egyhangú bírói döntést követően emelhette magasra a kezét, az első számú pehelysúlyú kihívónak a mexikói Yair Rodriguezt sikerült legyőznie egy oda-vissza szórakoztató meccsen, mely az UFC Fight Night 197 fő bunyójaként szolgált.