Elfogadták a szigorított Covid-automatát, Matovič és Sulík közt ismét nő a feszültség
Nagy Roland
2021. 11. 18., cs – 15:34
Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök hangsúlyozta, a jóváhagyott változások csak ideiglenesek, ugyanakkor elengedhetetlenek, mert a kórházakban már rendkívül súlyos a helyzet. Jelenleg 2904 személyt kell bent tartani, és már több keleti intézmény is jelezte, hogy a Covid-osztályok szinte teljesen megteltek. A 3200 kórházban kezelt személy az a határ, amelyet ha átlépünk, akkor egész országra vonatkozó óvintézkedéseket vezetnek be, és megszűnik a jelenlegi, regionális felosztás.
„Ha nem tartjuk be az óvintézkedéseket, akkor azoknak nem is mutatkozhat meg a hatása. Éppen ezért fontos, hogy komolyan vegyük a szabályokat”
– jelentette ki a kormányfő, hozzátéve, hogy ha a helyzet továbbra is ilyen tempóban súlyosbodik, akkor sokak nem fognak időben egészségügyi ellátáshoz jutni.
OTP és OP
Heger szerint az ideiglenes szigorítások keményen korlátozzák az oltatlanokat, ugyanakkor kedveznek az oltottaknak. Mint mondta, hétfőn lépnek életbe, és legalább 3 hétig lesznek érvényben, de sok függ attól, hogyan alakul majd a járványhelyzet.
Az egyik legfontosabb változás, hogy a munkahelyeken bevezetik az úgynevezett OTP-rezsimet. Ez azt jelenti, hogy a munkáltatók csak azokat engedhetik be a munkahelyükre, akik be vannak oltva, az utóbbi 180 napban átestek a fertőzésen, vagy pedig fel tudnak mutatni egy 72 óránál nem régebbi PCR-tesztet, illetve egy 48 óránál nem régebbi antigéntesztet. A munkáltatók kötelesek lesznek heti két tesztet biztosítani a munkavállalóknak. Heger azt mondta, a tesztelés költségeit november végéig megtérítik a munkáltatóknak, viszont decembertől már a saját zsebükből kell finanszírozniuk a mintavételeket.
A bevásárlóközpontokban és a nem létfontosságú árucikkeket kínáló boltokban OP-rezsim lép életbe, vagyis a belépéshez már a negatív teszteredmény sem lesz elegendő, kizárólag az oltottakat és a fertőzésen átesetteket engedik be. A tömegrendezvényeken is ugyanilyen szabályok érvényesek, viszont szabályozzák a létszámot: a fekete járásokban 50, a bordó járásokban 100, a piros járásokban pedig legfeljebb 200 személyt engedhetnek be. Heger szerint ezt az intézkedést azért vezették be, hogy ebben a súlyos helyzetben a futballmérkőzéseken ne több ezren szurkoljanak a stadionokban.
Az éttermeket, a hoteleket és a panziókat a fekete járásokban továbbra sem nyithatják ki, legfeljebb csak elvitelre szolgálhatják ki a vendégeket. Zárva maradnak a fürdők és az edzőtermek is.
Belső feszültség
Az újonnan elfogadott Covid-automata feszültséget váltott ki a koalícióban. Az SaS ugyanis tartózkodott a csütörtöki szavazáskor.
Sulík és Matovič közt ismét feszült a helyzet
Janka Bittó Cigániková, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke szerint főként az utóbb említett változások miatt, hiszen ezek továbbra is korlátozásokat jelentenek a beoltott személyek számára, holott korábban azt ígérték, hogy a vakcina egyenlő lesz a szabadsággal.
Cigániková állítja, először egy olyan dokumentumot kaptak a kezükbe, amelyben teljes lezárás szerepelt, az oltottaknak és az oltatlanoknak egyaránt. Ezzel nem értettek egyet, és csak az oltatlanok számára javasolták a lockdownt. Végül kompromisszumként született meg az a megoldás, amelyet Hegerék a sajtótájékoztatón bemutattak.
Richars Sulík (SaS) gazdasági miniszter azt mondta, az ülésen nem volt semmiféle konfliktus, még Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter is komolyabb reakció nélkül hagyta el a tárgyalóasztalt.
Ennek ellenére a volt miniszterelnök közvetlenül a kormányülés után megosztott egy bejegyezést a Facebook-oldalán, amelyet minden bizonnyal az SaS-nek címzett.
„Amikor egy idős ember élete nem értékes. Déjà vu”
– üzente Matovič, aki korábban is hasonló vádakkal illette az SaS-t.
Sulík egyelőre nem reagált a pénzügyminiszter bejegyzésére.
A kormány a csütörtöki ülésén jóváhagyta a Covid-automata módosítását, vagyis hétfőtől szigorúbb járványügyi óvintézkedések lépnek életbe: a munkahelyeken például bevezetik az OTP-rezsimet, és a beváráslóközpontokba, valamint a nem létfontosságú árucikkeket árusító boltokba való belépést is szigorítják. Az SaS tartózkodott a szavazás során, ami újabb feszültséghez vezetett a koalícióban.