Súlyos helyzetben van a hazai idegenforgalom
Nagy Roland
2021. 11. 22., h – 10:40
Mától már 54 járás fekete fázisban van. Ezekben a régiókban a vendéglátóhelyek nem lehetnek nyitva, még a teljesen védettnek minősülő személyeket sem engedhetik be. Az éttermek csak elvitelre árulhatnak ételt és italt. Bár a múlt héten szóba került, hogy a fekete járásokban enyhítést kaptak az oltottak, de a kormány végül nem szavazta meg a módosítást, így a vendéglátóhelyek továbbra is zárva tartanak.
Marek Harbuľák, a ZCR elnöke mai sajtótájékoztatóján kijelentette, az ismételt figyelmeztetéseik ellenére sem tett semmit a kormány, hogy a rendkívül nehéz helyzetbe került vendéglátóipart kihúzza a bajból. Elmondása szerint a szövetség tudomásul veszi, hogy a járványhelyzet súlyos, ezért nem is biztatnak senkit arra, hogy szembeszegüljön az aktuális előírásokkal. Ugyanakkor elvárják, hogy a vendéglátóhelyek megmentésére szánt anyagi támogatást minél előbb és minél hatékonyabban folyosítsa az állam. „Kritikus helyzetben vagyunk, nem várhatunk tovább” – fogalmazott a ZCR vezetője.
A hírt frissítjük.
A Covid-automata új, hétfőtől életbe lépett változata ellehetleníti a vendéglátóipart – figyelmeztetett az Idegenforgalmi Szövetség (ZCR). Marek Harbuľák, a szervezet vezetője hangsúlyozta, a fekete járásokban továbbra is teljes lezárás vonatkozik a vendéglátóhelyekre.