– Az első időkben, amíg nem lehetett útlevelet intézni, addig csak „lopva” tudtam meccsre jönni – emlékezett az eto.hu-nak Végh Sándor. 1963-ban egy Szeged elleni összecsapás volt az első meccs, amit a helyszínen láttam. Ennyi idő távlatából már el merem mesélni az egyik történetemet a katonai időszakomból. Hazahozott a tiszt Észak-Csehországból, aki mondta nekem, hogy „Sanyi! Amikor ebből az autóból kiszállsz, egy civilbe ülsz is át!”. Ez így is volt, átültem a másik kocsiba, ami ott állt mellettem, és hozott egyenesen Győrbe, az öreg Vagongyári pályára meccsre. Ez ugye tiltott átlépés volt, de az ilyen is hozzátartozik az én történetemhez. De itt voltam például a Milan, vagy a Fiorentina elleni meccsen is, amikor Komárom felé kellett hazamenni. Eljöttem otthonról reggel, és éjjel egy óra után értem haza. Gyárvárosban szálltam fel a vonatra, Komáromig ötször megfogott a rendőr, de sokadjára már nem csináltak belőlem problémát, akkor már ismertek.

Derekamra kötöttem a gyereket, kerékpárral tekertem Nagymegyerből Győrbe

– Amikor rendeződtek a dolgok, és szabadon lehetett jönni, akkor biciklivel jártam meccsre. Ez egy edzésnek is megfelelt számomra, nem kapkodtam, szépen nyugodtan tekertem meccsre. Egymagam jártam a mérkőzésekre, aztán amikor már lett család, és a gyerek akkora lett, hogy meg tudott ülni a biciklin, a derekamra kötöttem, és már jöttünk is szurkolni.

Sanyikám, gyere!

– Boldog vagyok, hogy a legendás játékosokkal közeli kapcsolatba tudtam kerülni. Palotai Károly, Orbán Árpád és a többiek úgy bántak velem, mintha az apáim lettek volna. Már mikor megláttak a Vagongyári pálya mellett kiabáltak, hogy „Sanyikám, gyere!”. Tiszteletet és becsületet érdemelnek tőlem, hogy ilyenek voltak velem.

A Verebes-féle csapat az etalon

– A szívemhez egyértelműen a nyolcvanas évek ETO-ja áll a legközelebb, öröm volt nézni a Verebes-féle csapat játékát. A Mágus irányítása alatt gyönyörű és eredményes focit játszottak a fiúk, az akkori két bajnoki címet sose feledem, szép emlék marad örökre. Az összes bérletem megvan, egészen 1963-ig visszamenően. Volt az idők alatt rengeteg, van olyan, ami csak egy cetli, van olyan, amiből úgy lettek kitépve az oldalak, és természetesen ezek az új kártyák is mind nagy becsben vannak tartva.

Covid: se ETO, se unoka

– Tragédiaként éltem meg a tavalyi esztendőben amikor nem lehetett jönni. Több szempontból is fájdalmas volt, hiszen nem lehettem ott a lelátón, emellett hatalmas fájdalom, hogy egy évig nem láthattam az unokámat. Bízom benne, hogy ezt nem kell újra átélni.

A Győri Új Szó Keglovich Lászlót, az ETO 81 éves olimpiai bajnokát kérdezte Végh Sándorról.

Ismertük jól, hisz fanatikus szurkolónk volt már a hatvanas-hetvenes években is. Később tudtuk meg, hogy Csallóközből jött át minden meccsünkre. A labdarúgónak mindig jóleső érzés, ha ennyire szeretik a csapatot, s ilyen áldozatokra is képesek a drukkerek” – mondta.