Search by category:
Egyéb kategória

Könnyebben juthatunk bérlakáshoz a lakásalapról szóló törvény módosításának köszönhetően

Könnyebben juthatunk bérlakáshoz a lakásalapról szóló törvény módosításának köszönhetően
Molnár Iván
2021. 12. 07., k – 15:46

2021. december 8., szerda – 20:24
Friss ikon
Off

Törzs

„Az Állami Lakásfejlesztési Alapról szóló törvény módosításának köszönhetően a jövőben több bérlakás épülhet Szlovákiában” – állítja Miloš Svrček, a Sme rodina parlamenti képviselője, aki szerint a parlament által elfogadott módosítással az önkormányzatok követeléseinek tettek eleget. A jövőben ennek köszönhetően a műemléki védelem alatt álló épületek felújítására is lehet kedvezményes hitelt igényelni a lakásalaptól azzal a céllal, hogy ezekben bérlakásokat hozzanak létre. „Ezzel két legyet ütünk egy csapásra, hiszen felújíthatjuk a városok történelmi központjaiban található épületeket, újra életet lehelve az elhanyagolt városközpontokba, ezzel párhuzamosan pedig sikerül javítani az akut bérlakáshiányon is” – mondta el Svrček.

Könnyítés a családoknak

Nem ez azonban az egyetlen változás a lakásalapról szóló törvény jövő év elejétől életbe lépő módosításában. „A közlekedési tárcával folytatott egyeztetéseinket követően a jogszabályban módosítottunk a gyermekes családok hitelhez jutásának a feltételein is. Számukra ugyanolyan feltételeket szabtunk, mint amilyeneket eddig csak a gyermekotthonokból kikerülők és a súlyos egészségkárosultak vehettek igénybe” – tette hozzá a Sme rodina képviselője.

Katarína Bruncková, a közlekedési tárca államtitkára szerint a módosításnak köszönhetően nőhet a bérlakások építése iránti igény az önkormányzatok és a magánszektor részéről is. „A közlekedési tárca ezzel párhuzamosan már tárcaközi egyeztetésre bocsátotta az ezzel kapcsolatos végrehajtási rendeleteket is, amelyek újabb könnyítéseket hozhatnak” – mondta el Bruncková.

Növekvő költségek

Változik a bérlakások építésére igényelhető hitel felső határa is. Egy négyzetméterre átszámítva ez 1500 euróra nő. „Erre az építőanyagok piacán tapasztalható látványos árugrás miatt volt szükség, nagyobb összeget kérnek azonban az építőipari cégek is, nem beszélve a szigorúbb műszaki és energiahatékonysági normákról, amelyek miatt szintén nőttek a kiadások” – magyarázza a módosítás okait Bruncková.

Változás menet közben

Új elemnek számít az is, hogy a hitel összegét a szerződés aláírását követően is meg lehet majd emelni, hogy az igénylő képes legyen betartani a vállalt kötelezettségeit. „Ha az igénylő bebizonyítja, hogy menet közben nőttek a költségei, akkor a hitel összegét meg lehet majd emelni, legfeljebb azonban a törvényben előírt felső határértékig” – derül ki a jogszabályból. A bérlakásokat építő jogi személyek számára lehetővé teszik azt is, hogy a felvett hitelért az adott cég többségi tulajdonosának számító anyavállalat is kezességet vállalhasson.

Változnak a támogatott bérlakások bérleti jellegének a fenntartásával kapcsolatos szabályok is. „A kérelmező kötelessége, hogy a megszerzett lakóingatlan bérlakás jellegét legalább 30 évig fenntartsa” – fogalmaz a jogszabály. A törvénymódosítással azt is szeretnék megakadályozni, hogy a kérelmező spekulatív módon elálljon a szerződéstől, és a következő évben ismételten benyújtsa a kérelmét. A módosításoknak köszönhetően a bérlakás tulajdonosa az eddigiekhez képest több embernek tud majd bérlakást biztosítani, ami az önkormányzat közérdekű szolgáltatásainak az ellátásához szükséges. A jogosult természetes személyek meghatározott körének a jövedelemhatára a létminimum ötszörösére emelkedik, különösen azon személyek esetében, akik közérdekű, oktatási, művelődési vagy a település lakosságának védelmében egészségügyi, szociális és egyéb szolgáltatásokat nyújtanak. (TASR, mi)

Bevezető
Pozsony |

Az Állami Lakásfejlesztési Alap működését szabályozó törvény módosításával szeretnék megkönnyíteni a bérlakások építését. Könnyebben juthatnak majd kedvezményes lakáshitelhez a gyermekes családok is.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment