Voštinár hosszú évek óta van a képernyőn, pedig korábban soha nem akart a médiában szerepelni. A sors azonban úgy hozta, hogy több projekt sikeres és viszonylag keresett műsorvezetője lett. A nagyszombati rádióban kezdte, onnan került a kereskedelmi rádióba, majd később a televízióban landolt. Számos vetélkedőt vezetett a köztévében is, de a JOJ-hoz maradt hűséges.

Mindig kedvezett neki a szerencse, munkája volt bőven. Aztán bevallotta, hogy a legszívesebben már mindent sutba vágna. „Húsz év szereplés, az bizony elég, egyre többet játszom a gondolattal, hogy abbahagyom. Becsülöm, ha egy férfi a tettek embere, és amikor azt mondja, hogy megtesz valamit, akkor azt meg is teszi. És ez bennem van. Könnyen nevezhetjük ezt kiégési szindrómának” – nyilatkozta három évvel ezelőtt.

Vlado azonban végül nem tűnt el a képernyőkről, de ahogy most elárulta, nagyon nehéz perióduson ment keresztül. „Volt egy időszak, amikor rendkívül sok munkával láttak el, nagyon extrém helyzet volt! Úgy éreztem, lelkileg és fizikailag is leépülök. Eltűnt az életörömöm, egy fura állapot maradt: dolgoztam, aludtam, és közben egy kicsit ettem. Akkoriban ez tényleg abból fakadt, hogy amikor az ember rendkívül fáradt, akkor mindenféle szélsőséges gondolatai támadnak, az egyik az volt, hogy ez így nem mehet tovább, mert ez megölne” – döbbent rá Voštinár.

„Mindebből az következhetett volna, hogy kiszállok. De a helyzet időközben megváltozott. Teljesen abbahagytam néhány dolgot, kizártam az éjszakába nyúló vagy reggelig tartó közösségi műsorvezetéseket. Nem mentem el annyi bálba, mint azelőtt, egyszerűen sok volt belőlük. Amikor pénteken és szombaton is reggelig fent vagy, majd hétfőn a tévében egy újabb műsorvezetési sorozatba kezdesz… szóval, ez nagyon sok volt. Visszautasítottam a bálokat, már nem bírtam reggelig tevékeny lenni” – folytatta.

Életmódot váltott. „Most az élettempóm pontosan úgy van beállítva, ahogy én akarom. Nagyon elégedett vagyok, az emberek továbbra is látnak az Inkognitóban, és ha valaki nem hoz más döntést, továbbra is nagyon szeretném folytatni ezt a műsort. Ugyanez vonatkozik a Lakásmustrára. Voltak más ajánlataim is, de megegyeztünk, hogy ezeket nem vállalom. Meg kellett ismét találnom az örömöt, ami már csaknem elveszett. Valószínűleg mindenki ismeri azt az érzést, amikor az egyik szélsőségből a másikba megy. Egyik véglet sem jó. Egy idő óta teljes életet élek. Jól érzem magam – a családdal, a barátokkal, a munkával.”

(Plus jeden deň)