Mindenhol lesz drágulás a magyar ingatlanpiacon
Somodi Géza
2022. 01. 09., v – 08:49
A használt lakások piaca 2020-ban visszaesett, s tavaly ismét megélénkült a közeljövőre ígért jövedelememelkedéseknek és a gyermekvállalást támogató kedvezményeknek köszönhetően. A felmérés eredményei szerint az ingatlanokkal foglalkozó vállalkozások körében a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások az egy negyedévvel korábbihoz képest alig változtak. Akárcsak Budapesten, úgy Nyugat-Magyarországon is főleg a panellakások esetében válhattak kedvezőbbé az ingatlanszakma kilátásai, s mindenhol az országban túlkereslet érezhető.
Az MFOR szerint a lakásvásárlási és építési kedv is javult: a decemberi felmérés során 95 ezer háztartás nyilatkozott úgy, hogy a következő egy évben biztosan vásárol vagy építtet lakást, míg 224 ezer háztartás ezt valószínűnek tartotta (2021 szeptemberében ugyanez a két érték 74 és 184 ezer volt, 2020 decemberében 57 és 184 ezer.).
A felmérésekből kiderül: míg Budapesten a használt lakások árainak stagnálására számítanak, a vidéki körzetekben 4-6 százalékos áremelkedés várható. A leggyorsabb emelkedés pedig épp a nyugat-magyarországi körzetben várható. Az új építésű lakások drágulását a megkérdezettek kétharmada jósolja erre az évre, 7-8 százalékos emelkedés várható a közeljövőben.
Az albérletek díjai várhatóan nem emelkednek jelentősen a vidéki körzetekben: stagnálásra, esetleg 2-3 százalékos drágulásra számítanak.
A használt lakások ára a következő 12 hónapban 3-6, az új lakásoké 7 százalékkal emelkedhet – osztja meg a GKI és a Masterplast közös felmérésének eredményét a Menedzser Fórum, az mfor.hu.