Késelő diák pere: nem tudták megpuhítani az elmeszakértőt
Sudár Éva
2022. 01. 24., h – 12:52
H. András szülei legutóbb még törvényes képviselőként voltak jelen a Győri Törvényszéken, ma már tanúként, mivel fiuk betöltötte a 18-at. De aktívan és szeretettel támogatják hátulról az érthetetlen késelős támadással vádolt fiatalembert, akinek csendes fegyelmezettsége ellentmond a 2019-ben történtekkel. A 17 éves fiú H. András most is rövid tiszta mondatokban beszél, mozgása a megszokott sötét öltönyében komótos, és hosszan néz maga elé a tárgyalásokon. Akkor sem mutatott érzelmi reakciót, amikor anno az ügyész előre kitervelt, közfeladatot ellátó személy elleni emberölés kísérletével vádolta meg a Győri Törvényszék előtt. Az mondta a vádlott – akit 2020 áprilisában kiengedtek a letartóztatásból, és azóta otthon kell lennie -, hogy a „vád szerinti bűnösségét” nem ismeri el, mert nem tervezte el előre a cselekményt, azt pedig, hogy a tanárnő közfeladatot ellátó személynek minősül – nem tudta.
A vád szerint 2019. december 5-én az ötödik órában András felállt a padból, kiment a tanárnőhöz, átadta a füzetét, a hölgy háta mögé surrant és hátba szúrta. A sikító áldozatot nyakát a földön tovább döfködte, mellkasa felé is bökött. Több diák rémületében kirohant, egy diák, M. Bálint közéjük lépett, elvette a kést és azt kérdezte: „miért csináltad ezt?” „Majd ebből tanul, elegem volt a tanárnőből” – felelte a diák, aki mindvégig azt állította, nem emlékszik semmire a kisétálás és az ocsúdás közti percekből. A tanárt a mentő elszállította, szerencsére életben maradt. Utána a nyomozók rögzítették: a támadó egy hármas jegy miatt vetkőzött ki magából.
Bár ez a tett köznapi értelemben minden, csak nem normális, az orvosi értelem már más kérdés. Az igazságügyi elmeszakértő egyértelműen beszámíthatónak tartotta az akkor 17 éves tinédzsert. A védelem még a tárgyalások megkezdése előtt kért magánúton a Heim Pál kórház orvoscsoportjától véleményt, a teamet gyermekpszichiáter főorvos vezette. A kapott véleményt becsatolta az anyagba, de a bíróság nem tartotta kompetensnek az orvost.
Dr. Szabó Krisztián tanácsa ismét meghallgatta az elmeszakértőt, akinek nem változott a véleménye.
Ekkor már szó volt arról, hogy András autizmus-spektrumzavarban szenvedhet, s tavaly nyáron kéthetes megfigyelés alá vetette magát a Semmelweis egyetem pszichiátriai klinikáján. Ennek zárójelentésére és a felmerült kérdésekre reagált most ugyanaz a győri igazságügyi szakértő, aki az eredeti szakvéleményt is adta, s már első mondataiból kiderült, hogy nem sikerült „megpuhítani.” Pedig a tárgyalás kezdetén az édesapa még egy kártyát is bemutatott: az ambuláns vizsgálat jelentése alapján fiát felvette tagjai közé az Autisták Országos Szövetsége.
A doktor szerint viszont a zárójelentés sem mond mást, minthogy nincs kizárva az autizmus spektrumzavar. S jól lehet egy későbbi ambuláns vizsgálat jelentésében egy másik orvos már egyenesen véleményezte ezt a spektrumzavart, a szakértő szerint a vádlottat két héten keresztül vetették alá pszichológia teszteknek, pszichiátrai vizsgálatnak, s a vége ugyanaz lett, mint amit ők is megállapítottak két éve. Vagyis személyiségzavarban szenved, az említett zavar pedig csak „nem zárható ki”. Még csípős megjegyzést is tett arra vonatkozóan, hogy az elmeszakértői vizsgálatokat nem szokványos módon laikusok kezdeményezték, mert láthatóan fontosnak tartják az autizmus-spektrumzavar kimondását. Erre a szülők látható indulattal rázták a fejüket.
De a szakértő mindig visszatért a „startvonalra”: nem az a fontos, hogy minek nevezünk valamit, hanem az, hogy az, hogy ez előidézhetett-e olyan kóros elmeállapotot, ami az eltervezést, a kivitelezést motiválta. A válasz nem, s bármilyen személyiségjegyek is játszottak közre a cselekménynél, ettől még „éplélektani keretek között döntött” – hangsúlyozta.
Dr. Németh Miklós ügyvéd a Győri Új Szónak elmondta: nem is a célja a védelemnek, hogy a következmények alól mentesítsék a H. Andrást, de a megítéléshez a személyiség megismerésére szükség van. Gyakorlatilag pedig nem felmentő, de enyhítő körülmény lehet például az autizmus spektrumzavar. „Nem állítottuk, hogy beszámíthatatlan volt, de az ügy megítélését és minősítését érinti, ha a szokásostól eltérőek a reakciói, s esetleg traumaként él meg egy egyszerűbbnek tűnő helyzetet” – mondta korábban a védelem.
A tárgyaláson egyébként a tanárnőt képviselő ügyvéd is indítványt tette: kérte, hogy a bűnösség megállapítása esetén a fiatalemberre rótt bűnügyi költségben szerepeljen a tanárnőt ért anyagi kár is.
András elmondta: egy gimnáziumban folytatta tanulmányait, most 11. osztályos és online tanul. Múlt tanév végén nem kitűnő, de jó eredménnyel zárta a félbetört 10. osztályt. András édesanyja pár nappal a késszúrás után, 2020 elején megkereste levélben a fizikatanárt, s bocsánatot kért, tolmácsolva az akkor még letartóztatásban lévő fia szavait is. Válasz is kapott, a részleteket nem árulta el, de a tanár azt írta: megbocsátott.
Autista vagy csak autista jegyeket mutat, s ha igen, ennek volt-e egyáltalán jelentősége a tanárnő megtámadásakor? Erről próbált vitázni a védő a hajthatatlan igazságügyi szakértővel. Hamarosan perbeszédekkel folytatódik az ügy, végéhez közeleg a volt jedlikes diák pere.