Čaputová: Érdekünk, hogy megerősítsük a NATO keleti szárnyának védelmét
Mészáros Richárd
2022. 02. 01., k – 15:40
Az államfő egyúttal felszólította a lakosságot, hogy ne veszítsék el az ítélőképességünket, őrizzék meg a nyugalmunkat, és tegyenekk különbséget a tények és a propaganda között.
„Oroszország követelései között vannak olyanok is, amelyek figyelmet érdemelnek. Mint például az a javaslat, hogy bizonyos fegyverrendszereket tiltsanak be Európában, éppen ezért van értelme velük folytatni a párbeszédet. De Oroszország jogai közé nem tartozik az, hogy dönthessen másik sorsa felől, függetlenül azok érdekeitől” – mondta Čaputová. Úgy véli, jelen helyzetben észszerű lépésekre, az értékek melletti erős elkötelezettségre van szükség.
Čaputová visszautasítja Oroszország azon követelését, mely szerint a NATO-n kívüli országok mondjanak le a szövetséghez való csatlakozási szándékukról, és egyes tagországok, köztük Szlovákia is, csak Oroszország beleegyezésével fogadhasson NATO-katonákat. „Magunk ellen cselekednék, ha bármely harmadik országnak, Oroszországnak vagy másnak, vétójogot adnánk” – mondta.
Az államfő szerint meg kell akadályozni, hogy visszatérjenek azok az idők, amikor a nagyhatalmak befolyási övezetekre osztották a kontinenst. „A legrosszabban ebből mindig azok a nemzetek jöttek ki, amilyen a miénk is, amelyek elvesztették a választási szabadságukat, és a területük mások hatalmi érdekeinek csataterévé vált” – jelentette ki.
Meglátása szerint Szlovákia az Európai Uniónak és a NATO-nak köszönhetően jelenleg olyan szabadsággal rendelkezik a saját sorsa és az európai történések feletti döntéshozatalnál, mint még előtte soha.
Čaputová szerint Szlovákia nem szeretne konfliktust, ugyanakkor nem is hunyhat szemet a történések felett. Az államfő egy esetleges menekültáradat veszélyére figyelmeztetett. „Nem tűnhetünk határozatlan és gyenge láncszemnek a szövetség keleti szárnyán” – fűzte hozzá.
Zuzana Čaputová államfő úgy véli, az ország saját érdekében áll, hogy a szövetséges csapatok által megerősítsék Szlovákia keleti határvédelmét, valamint a NATO keleti szárnyát.