Nosztalgiázzunk a 750 éves Győr utolsó fél évszázadáról!
16. fejezet, 1985

A nagy újítók Pilóta keksze

A Pilóta kekszre is új idő kö­szöntött a ’85-ös fejlesztéssel, de áttörést hozott még két újító a ’80-as években: Horváth Ernő főművezető és Töreki Sándor művezető, megteremtve a mai, két linzerből és kakaótöltelékből álló formát. Az újításokért rendszerint 6 százalék járt a nyereségből, s a Pilóta kekszre 12 száza­lékot irányzott elő a vállalat fel­adatterve. Csakhogy a végén olyan jól sikerült a dolog, hogy a jutalék kiverte volna a biztosítékot – mesélte Horváth Emil, a gyár hajdani kereskedelmi főosztályvezetője. Így sem lebecsülendő összeget kaptak a kitalálók, de a jutalékról le kellett mondaniuk.

Miért hívják Pilótának?

Nehéz megmondani. A Malév megkereste a ’60-as évek elején a Győri Keksz- és Ostyagyárat, ugyanis egy viszonylag olcsó finomságot épített volna be az utascsomagba.

– Nem tudom, ki találta ki a „Pilóta” ­nevet, talán Telekesi József osztályvezető. A Malév drágállotta, végül nem kérte, de mi elkezdtük belföldön forgalmazni, s a csomagoláson is megmaradt a repülő – mondja Horváth Emil.

A mai Pilóta keksz története tehát így indult, de a név nem volt új. Néhai Halbritter Mátyás, volt igazgató dokumentációja Horváth Emil kezébe került, s ebben az olvasható, hogy a gyár 1943-ban már gyártott „Pilótakeksz” nevű terméket. Elképzelhető – véli Horváth Emil –, hogy a háborúval függött össze, mert a német hadseregben sok fiatal magyar szolgált pilótaként, s a név lehetett bátorítás vagy a tisztelet jele. Talán Telekesi József még emlékezett rá.

A vaníliáskarika és a Győri Édes

Az 1963-tól gyártott vaníliás karika egykilós kiszerelés­ben került először a boltokba, de az 1985-ös fejlesztés a hen­geres csomagolásnak is utat nyi­tott egy kijevi szovjet gyártósor jóvoltából. Ez­után 3–4 tonna karika készült naponta.

Az eredeti recept azonban úgy fest, mintha a nagymama konyhaszekrényéből bújt volna elő, 1959-ben írhatták, s a vaníliás kifli hozzávalóit örökítette meg a tinta. Ez a megsárgult recept lett az alap, a gyártásfejlesztő – később főosztályvezető – Horváth Emil számára, akit a „vaníliás karika atyjának” is neveznek.

– Magam is formáztam szakmunkás­ként a linzert, nehéz munka volt egy műszakban harminc kilót készíteni. Láttam, hogy az omlós lin­zerre nagy az igény, s hatékonyabbá próbáltam tenni a gyártást, gé­pünk is akadt, egy régi drótvágó, amit a Koestlintől örököltünk. Csak forma kellett, találtunk is a műszaki raktárban. Adva volt tehát a feladat, a vaníliás kiflinek az ízösszetételét használva kellett az anyagnormát úgy meg­változtatni, hogy megfeleljen a gyártásnak a zsír, a liszt, a cukor, az aroma, az adalékanyag. A termék a linzer csipkézett formáját is megőrizte a gépesítéskor, kikí­sérleteztük és a termelési osztályvezető, Telekesi József javasolta, hogy adjam be újításként. Négyszázharminc forintot kaptam érte, ami egy szakmunkás fizetés harmada lehetett – meséli Horváth Emil.

A karika alját végül nem porcukorba mártották, hanem igazi csokoládé­ba, ez hajazott a korábbi Otelló kekszre, ami túl drága volt.

A ’85-ben felvirradt virágkor az új termékeknek is utat engedett – mint a koktél kréker vagy a Zoo-keksz, s forradalmasította a régi Győri Édest. Az „Édes” a méztől jellegzetes ízt és barna árnyalatot kapott – több mint 20 százalékos zsírtartalma miatt ritka volt a piacon. Amikor ki­vették a kemencéből, egy napig állt és megszívta magát nedvességgel, de a gépesítés csodát tett vele. A keksz titka Horváth Emil szerint az omlósság, na és az, hogy apró: jól meg lehet tömni vele a csomagot.

A Balaton szelet

Az édesipari vállalatok 1963-as összevonása után ide-oda csoporto­sították az édességeket, s bár azt akarták, hogy ne legyenek jelentős átfedések, a Negrót egyszerre kapta meg a Budapesti Csemegétől Győr és Szerencs. Nem Győr tehát „A torok kéményseprőjének” szülővárosa, mégis a cukorkagyártás lett 2019-ig a kekszgyár utolsó bástyája az ipari parkban. A termék nevét a feltalálójáról, Pietro Negróról kapta a ’20-as években, 1990 után mégis hiába próbálták Győrből Amerikába exportálni ezzel a problémás névvel.

Akad egy másik félreértés: több forrás tekinti diósgyőrinek a Balaton szeletet, valójában nagymamáink győri terméke.

– Egy kézzel írt feljegyzés szerint már 1936-ban is gyártottuk. A termékszűkítések miatt került el tőlünk, akár a csokoládéfigura, a drazsé, a szaloncukor – fejti ki Horváth Emil. S ha hihetünk a megsárgult lapoknak, akkor nemcsak a Balaton szelet, de a „barackmag” is 80­–90 esztendős, a „speciál” legközelebbi rokona.

A Bajnokért bármit megadtak

Aki nem édesszájú, nem tudta megkülönböztetni a Balaton szeletet a Kismackótól, a Győri szeletet a tűztornyos Soproni sze­lettől. A „Bajnok” meg lénye­gében megegyezik összetételében a Győri szelettel, csak a grafika különböz­teti meg őket. De az a grafika más világot jelentett!

Horváth Emil szerint ’83 tavaszán lázban égtek az ETO-szurkolók a bajnokság miatt. A kekszgyár a mérkőzés napjára időzítette a Bajnok szelet piacra dobá­sát, persze némi kockázatot is vállalva; de a Rába ETO másodszor is bajnok lett. Addigra már árulták a stadi­onban a terméket, ami – így jelzi Halbritter Mátyásék centenáriumi könyve – történelmet is írt azzal, hogy míg a bolti ára 2,90 Ft volt, pár napig 10 fo­rintért kelt el a feketepiacon. (Halbritter – Andorka).

A gyár omladozott, a sütőpor tartotta

A finomságokat ismerte kisgyerek és aggastyán, de azt már kevesebben látták, hogy milyen levitézlett technológiával készülnek. Mert bár 20-szor többet gyártott a kekszgyár, mint 25 évvel korábban, Győrre nem költött az Édesipari Vállalat. Eljött 1981, önállósultak az egységek, s Győr ott maradt árván a kiszolgált gé­pekkel. Az elavult tech­nika, a romló minőség beszédtéma lett, az akkori főmérnök Halbritter Mátyás azt mondta, „csak a sütőpor tartja össze az elaggott épületeket, gépsorokat”. (Népszabadság, 1981. febr. 2.) – Végül a Petőházi Cukor­gyárhoz került volna a gyár, szerencsénkre Petőháza ezt visszautasította. Amikor pedig azt mondták – idézte fel Horváth Emil –, hogy a gabonavállalat­hoz kellene csatolni, mert úgyis lisztre van szüksége, akkor Bedő Ottó, az akkor igazgató megjegyezte: „Akkor csatoljatok in­kább a vízműhöz, mert vízre is szüksé­g van”.

Az új beruházás részleges átadása a nagy avató előtt jó óment hozott. Halbritter Mátyás leírásából tudjuk, hogy a terület még igen rendezetlenül várta a hatósági szemlét, s a szervezők aggódtak. Ám a márciusi hó jótékonyan takart el mindent, és délutánra szépen elolvadt.

Így szűnt meg a gyár

A kekszgyárért folytatott harc sikeres volt, még ha később lassú, de könnyebben átvészelhető kivéreztetés is következett, a francia Danone nem számolt azzal, mit jelent Győrnek a gyár. A cég 2000-ben vette meg az angol United Biscuits érdekeltségeit, Balogh József akkori polgármesterrel a vezér közölte 2001 februárjában: nem gyárat, hanem piacot vettek. Márciusban bejelentették a bezárást. Összefogás indult, Ba­logh után be-

kap­csolódott a kormány, több civil, a „győri Mikulás”, a szakszervezet, sok ezer magyar. A Danone-bojkottot egyszerre többen is kitalálták, Balogh mindennap tárgyalt, április 18-án a Fidelitas tüntetett, a gazdasági miniszter munkacsoportot hozott létre, petíciót írt alá 8500 ember, Dézsi Csa­ba András volt alpolgármester azt mondta: a Danone becsapta az embereket, mert fej­lesztést ígért. Balogh kamerák előtt vágta kukába a Danone-termékeket, ez nagyot ütött.

A 2003-ra tervezett bezárás helyett további működésben gondolkodtak, de rögtön egyharmadára csökkentve a 800 fős létszámot, 2006 májusára 50–60 embert maradt. A Negrót meghagyták, a kekszgyártást Székesfehérvárra helyezték. Újabb bojkottot és tüntetést jelentett be Borkai Zsolt polgármester. A Danone 2007-ben eladta üzletágát az amerikai Kraft Foodnak, a kekszgyár bontása 2009 novemberében kezdődött s a Kraft felavatta negróüzemét az ipari parkban. Szétválásával 2012-ben létrejött a Mondelez International, amely 2019-ben Törökországba helyezte a termelést.