Két hétig köröztette az autóját, mert elfelejtette, hogy a posta előtt hagyta
Németi Róbert
2022. 02. 14., h – 17:32
Ahogy az a HAKA bejegyzéséből kiderült, a szóban forgó, Škoda Rapid típusú személyautó gyakran jár a postára. „Mivel a hölgy mindössze kétszáz méterre lakik a postától, legtöbbször gyalog teszi meg az utat. Ma is elment a postára, kifelé jövet pedig azzal szembesült, hogy az autója ott áll az épület előtt. A hölgy természetesen azonnal a helyszínre riasztotta a rendőröket. Egy előzetes vizsgálat után a rendőrök konstatálták, hogy az autót semmiféle sérülés nem érte. Nemsokkal később azonban az is kiderült, hogy az autót maga a tulajdonos parkolta le hetekkel ezelőtt a posta előtt, de valahogy megfeledkezett róla. Tudjuk, hogy a sok kötelesség és tennivaló sokunkat képes megbolondítani. Azt, hogy tesznek-e feljelentést a német névre hallgató (Alzheimer) tettes ellen, nem tudjuk, abban viszont biztosak vagyunk, hogy a tulajdonos ezentúl szem előtt fogja tartani” – olvasható a HAKA közleményében.
Az eltulajdonított autók nyilvános körözését elősegítő HAKA polgári társulás közösségi profilján nemrégiben egy újabb ellopott gépjárműre hívták fel a figyelmet. Két héttel később kiderült, hogy a körözött személyautó megkerült. Lopásról szó nem volt, pusztán a tulajdonosa elfelejtette, hogy az egyik kassai posta előtt hagyta.