Čaputová szerint az Oroszország ellen életbe léptetett szankciók nem elégségesek
Mészáros Richárd
2022. 02. 25., p – 12:16
Zuzana Čaputová államfő szerint Európában és a világban megváltozott a biztonsági helyzet, és az esetleges agresszióra a polgárok és a szuverén államok védelmében tett egyértelmű kiállással kell reagálni. Ezt az államfő jelentette ki, mielőtt az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének rendkívüli csúcstalálkozójára utazott.
Čaputová egyúttal azt közölte, hogy az Oroszország elleni újabb szankciók nem elegendőek, és folytatni kell a párbeszédet, hogy a katonai támadások véget érjenek, és ha lehetséges, akkor a tárgyalóasztalnál érjük el a békét.
„Az elmúlt órákban láthattuk, hogy romlik a helyzet Ukrajnában. A civil lakosságot is támadások érik. Kijev szintén katonai támadások célpontjává vált. A sajtóban a gyermekeket, kórházakat és a civil lakosság épületeit ért támadásokról olvashatunk. Ebből az következik, hogy Vladimir Putyin orosz elnök nem ismer kompromisszumot, és semmi sem állítja meg” – állapította meg az államfő.
Mint elmondta, egy olyan példa nélküli támadás történt, amilyenre Európa modernkori történelmében a második világháború óta nem volt példa. A NATO-csúcstalálkozón ezért az új biztonsági helyzettel fognak foglalkozni. „A helyzet mindenki számára új, Putyin támad, mi pedig hatékonyan akarunk védekezni” – közölte.
Az államfő pénteken az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének rendkívüli csúcstalálkozóján vesz részt online formában, amelyhez Varsóból csatlakozik a NATO keleti szárnyának (Bukaresti Kilencek) további vezetőivel együtt. Szlovákia mellett a Bukaresti Kilencekhez (B9) tartozik Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Bulgária, Litvánia, Lettország és Észtország.
Zuzana Čaputová szerint az Oroszország ellen életbe léptetett szankciók nem elégségesek – jelentette ki az államfő, mielőtt az NATO rendkívüli online ülésére utazott.