A Gorlo Volka 2015-ben alakult, de voltak előzményei, ezért datálják az albumon szereplő dalokat 2009-től. A régi rajongók más verzióban ismernek néhányat közülük, az újak pedig elcsodálkozhatnak borítóböngészés közben, mert az anyag olyan kompakt, mintha gyors egymásutánban születtek volna a dalok. A hangzás pedig abszolút mai. (De erre még visszatérünk).

Néhányan akár úgy is vélhetik, hogy Farkas Melinda frontlány és fő dalszerző megelőzte a korát, amikor anno először színpadra lépett megzenésített verseivel, egy szál gitárral a Tompa Mihály Országos Versenyen. A csapatot is róla nevezték el, illetve az ő torkáról, szellemesen, szlávosan (torok – gorlo, farkas – volk). És tény, hogy erre a hangra érdemes zenekart építeni. Egyszerre finom és karcos, popos és rockos, lírai és drámai. Egyedi és azonnal felismerhető.

Ha a Gorlo Volka mögött is lenne egy profi csapat, akkor valószínűleg ott tartanának ma, ahol a Margaret Island vagy a Blahalousiana, hogy csak két csajközpontú zenekart említsünk. Ők viszont mindent maguk intéznek, a koncertektől a klipeken át a borítótervezésig, figyelemre méltó ügyességgel. Tavaly havonta potyogtatták a dalokat az interneten, folyamatos figyelmet generálva. A járványhelyzetből adódóan nekünk is több időnk volt ízlelgetni, amit kaptunk. Ők pedig megragadták a ritka koncertlehetőségeket, például egy érsekújvári iskolaépület tetején játszottak, amit online is követhettünk.

December végére összejött egy albumnyi dal. Persze ők is tudják, hogy a CD egy idejétmúlt hanghordozó, nekem is csak véletlenül van otthon egy régi szerkezetem, amelyen le tudok játszani ilyen korongokat. Ha viszont a termék ránézésre is gusztusos, tetszetős, jó érzés lapozgatni a bookletet, böngészni a dalszövegeket, akkor mindjárt más a szitu. Továbbgondolva a dolgot rájöhetünk, hogy CD-t kiadni manapság egyenlő a lázadással, az árral szembeni evezéssel, a hagyományőrzéssel. Nem beszélve arról, hogy van némi minőségbeli különbség a Spotify és egy CD hangzása között. Vagyis értékmentés is zajlik itt, a maradandóság ígéretével.

Már a cím is szimpatikus: Szeretetjárvány. A Tarantínó című dalban szerepel ez a fontos sor: „….szeretetjárvány, törj ki végre, kínlódunk itt szarul”. És tényleg: a közösségi médiában középkori lincshangulat uralkodik. Már nemcsak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kommentekre érvényes ez a fohász, hanem az önjelölt háborús szakértők primitív bejegyzéseire is – lám, milyen gyorsan változik minden körülöttünk. A Gorlo Volka sokak vágyait fogalmazta meg, és Farkas Meli dalszövegei amúgy is sokszor súrolják a költészet határát. „mikor én úgy tapadtam hozzád, mint a fecskefészek,/ a labirintus is egyenes annak, aki részeg/elhagytam a cípőm s fent ülök az ágon/ illeg-billeg és szívem nevet a világon”. Talán nem vagyok egyedül a József Attila-asszociációmmal: ”A semmi ágán ül szívem,/ kis teste hangtalan vacog”. A szóban forgó dalból tulajdonképpen bármely sorokat idézhettem volna, záporoznak az erős mondatok, úgyhogy tényleg jól jön a booklet. Van a lemezen Pilinszky-, Dzsida- és Ady-vers is.

Ami pedig a zenét illeti, valahol az indie-pop és az indie-rock között egyensúlyoznak a számok. Az alternatív jelző mára elvesztette eredeti, kilencvenes évekbeli értelmét, úgyhogy az nem segít rajtam. A zenekar a „lírai power-pop” címkét találta ki saját magára, ami persze tréfának tekintendő, de csak első blikkre. Ha a nyolcvanas évek elején feltalált „power ballad”, vagy a kilencvenes évekbeli „trip-hop” megmagyarázható zenei szaknyelven, akkor bizony ennek is lehet értelme. Íme a saját verzióm. Az erő és a líraiság akár kéz a kézben is járhat, a popzenében meghonosult sémákkal pedig bátran lehet kísérletezni, anélkül, hogy áthágnánk bizonyos íratlan szabályokat. Ezáltal a hallgató egyszerre kap új és ismerős impulzusokat. Nem kényszerül teljesen idegen terepen tájékozódni, de nem is a megszokott útvonalon halad. Ezért az érzésért mindenki hálás, főleg manapság. A sláger attól lesz sláger, hogy találunk benne kapaszkodókat, de új, meglepő elemeket is.

Az albumon több slágergyanú is felmerül: a Vonat, a Tarantínó, a Tű és cérna, a Szabadesés… de ezek csak az én személyes kedvenceim. Mások nyilván mást favorizálnak rajta, ki-ki vérmérséklete, egyénisége, hangulata szerint. És ez a legszebb az egészben: hogy a Szeretetjárvány olyan, mint egy barátságos turkáló, amelyről azonnal érezhető, hogy Szlovákiában működik. Mert van benne valami meghatározhatatlan, szavakkal kifejezhetetlen hazai magyar vagányság is. De ennek felfejtése legyen az ifjú szociológusok és muzikológusok közös feladata.