A Fidesz fölényes győzelmet aratott a választáson. Mit jelent az újabb kétharmad Magyarország jövője szempontjából?

Két alapvető tényező van, amely a kormányzat jövőbeli mozgásterét befolyásolhatja. Egyrészt a magyar gazdaság épphogy túl van a koronavírus-járványon, most pedig a geopolitikai folyamatok révén – más országok nemzetgazdaságához hasonlóan – egy újabb gazdaságpolitikai válság irányába közelít az ország. Már bejelentésre került, legalábbis megemlítették annak ügyét, hogy a következő időszakban gazdaságpolitikai és társadalompolitikai korrekciókat kell folytatni. Azt, hogy ezeknek tartalma miben áll, viszonylag nehéz meghatározni, a kormányzat közpolitikai gondolkodására ugyanis különösen jellemző, hogy az eddigi jóléti intézkedéseket nem szokták visszavonni. Ugyanakkor szakpolitikai, piaci és elemzői konszenzus van abban, hogy a költségvetésben kiigazításra van szükség. Arról, hogy erre a kormányzat milyen megoldást tervez, hogy közben a meglévő intézkedéseket se érintse, nagyon keveset tudunk. A másik szempont pedig a háború kérdése, amelyben Magyarország eddig sem volt cselekvő. Ez a szerep alapvetően az Európai Unió vonatkozó szerveire, a NATO-ra, illetve az Amerikai Egyesült Államokra hárult. Kétségkívül, a kormányzatnak a külpolitikai elismerését és legitimációját a következő időszakban újra kell rendeznie – ahogy a V4-ekkel, úgy az Európai Unió relációjában, s nem utolsósorban az Oroszországnak való gazdasági kitettségek tekintetében is. Ez a két fő kihívás áll a magyar kormány előtt. Amennyiben lesznek, a megszorító intézkedések minden bizonnyal a ciklus első felében fognak lezajlani.

Milyen hatással lesz a Fidesz újraválasztása Magyarország Európai Unióval, valamint a visegrádi országokkal fenntartott kapcsolatára?

Az Európai Unió, illetve a V4-ek tagországai eddig sem az aktuális magyar kormány legitimációja, hanem akár összeurópai, akár nemzetközi érdekük alapján strukturálták a viszonyukat az egyes nemzetállamokhoz. Ez az erős legitimáció – különösen úgy, hogy az egymást követő negyedik választásról beszélünk – inkább csak a belpolitikai mozgástér bővítését jelenti. Nemzetközi vagy külpolitikai értelemben a magyar mandátumok nem válthatók át elismerésre. Mind a V4, mind az Európai Unió más színtér, más logikával és más elismerési mechanizmusokkal.

A Mi Hazánk Mozgalom szintén átlépte az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Szélsőségesebb irányba mozdulhat a törvényhozás?

Nem gondolom, hogy a Mi Hazánk Mozgalomnak a törvényhozási folyamatokra jelentős befolyása lesz. Sokkal inkább a politikai kultúra és a szélsőséges politikai nyelvezet – amely eddig sem volt idegen a magyar politikai közbeszédtől – erősödésével lehet számolni, hiszen egy radikális szélsőjobboldali párt majd ezeket újra meg fogja nyitni. A Mi Hazánk parlamenti párt szintjére emelkedésével feltételezhetjük, hogy a közpolitikai témák tekintetében olyan ügyeket hoz fel, melyek egy radikális szélsőjobboldali pártra egyébként jellemzőek. Kevésbé gondolom azt, hogy a kormányzat és a Mi Hazánk között valamiféle együttműködés lesz a törvényhozásban, ugyanakkor új helyzet jött létre: 2010-et követően ismételten kapott jobboldali ellenzéket a kormányzó párt. Igaz, eddig volt a Jobbik tekintetében is, de miután része lett az összellenzéki szövetségnek, a saját frakció ellenére önálló pólusként nem létezett. A Mi Hazánkkal most ez a helyzet visszatért az úgynevezett centrális erőtér egy korábbi logikájához – ahhoz, hogy kétpólusú ellenzéke van a kormányzó pártnak.

Az ellenzék súlyos vereséget szenvedett, a Jobbik és a Demokratikus Koalíció egyaránt Márki-Zay Pétert okolja a kudarcért. Mi vár az ellenzékre a következő időszakban?

A kampánynak, a választási vereségnek a politikai felelőse a mindenkori miniszterelnök-jelölt. Ennek a kampánynak és ennek a választásnak a politikai felelőse Márki-Zay Péter. Emellett nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy egy összpárti koordináció keretében történt. Azt, hogy ezek a pártok továbbra is szorosan, intézményesen, vagy kevésbé formálisan működnek majd együtt, esetleg entrópiának lehetünk tanúi a parlament első időszakában, ma még nem tudjuk. Az ellenzék hatékonysága szempontjából talán indokolt lenne együtt maradni, a politika logikája viszont az entrópiát kívánja. Ne felejtsük el, nemcsak hogy nagyon kikapott az ellenzék, hanem több százezer hiányzóról beszélünk a 2018-as szavazótáborból. Az ellenzéknek nemhogy a szavazatszerző, de a szavazatmegtartó képességével is komoly gondok voltak az évek során.