A Patriot-rakéták, vagy az S–300-as légvédelmi rendszer a jobb?
Czímer Gábor
2022. 04. 10., v – 13:37
A szlovák hadsereg a Facebook-oldalán közölt egy összehasonlítást az amerikai Patriot-rakétákról és a szovjet gyártmányú S–300-as légvédelmi rendszerről. Mindkét légelhárító-fegyver lényege, hogy a légtérbe belépő ellenséges repülőgépeket, cirkálórakétákat, drónokat stb. a földfelszínről indított rakétával lelője. A szlovák hadsereg kiemeli, a Patriot-rendszer ezen túl képes a ballisztikus rakéták megsemmisítésére is, míg a S–300-as nem. Az amerikai Patriot-rakéták hatótávolsága 160 km, a még szovjet gyártmányú S–300-asoké 75 km. Az amerikai rendszer egyszerre 9 célpontot tud megsemmisíteni, az S–300-as egyszerre csak 6-ot. Ezen túl a Patriot-rakéták sokkal nagyobb mértékben automatizáltak. „A cél megsemmisítésének valószínűsége, az új technológiák alkalmazása miatt, a Patriot-rakéták esetében sokkal nagyobb” – írja a hadsereg. A fegyveres erők a közleményben nem rejtik véka alá, hogy a Patriot-rendszer kevésbé mozgékony, mint az S–300-as, ezt azonban azzal tudják ellensúlyozni, hogy kötelékbe kapcsolják az egyes ütegeket. Ugyancsak közölték, hogy az amerikai fegyver jóval drágább. Szlovákiába négy Patriot-üteg érkezik, vagy már érkezett. Német, holland és amerikai egységekről van szó.
Az S–300-asból Szlovákia egyetlen üteggel rendelkezett, amelyet még 1987-ben szállítottak le az akkori Csehszlovákiának. A hadsereg a közleményében kiemeli, hogy a rendszer 1991-óta nem esett át generáljavításon. Ezeket öt- illetve tízévente kellett volna végrehajtani. A rendszert jelenleg Oroszország forgalmazza, a szlovák fegyveres erők pedig nem jutottak hozzá megfelelő pótalkatrészekhez. Korábban Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter pedig arról beszélt, hogy az oroszok ukrajnai inváziója miatt az alkatrészeket Szlovákia valószínűleg nem is tudná már beszerezni, ezért a rendszer néhány éven belül használhatatlanná válna. Az S–300-as a javítások hiányában már így is csak 70 százalékra működött. A hadsereg a közleményében azt írja, a szlovák katonák ennek ellenére mindent megtettek, hogy a lehető legjobb állapotban adják át a fegyvert Ukrajnának.
Kis-Benedek József biztonságpolitikai elemző a Patriot-rakétákról lapunknak elmondta, a nyugati szövetségesektől Szlovákiába érkező négy Patriot-üteg bőségesen elegendő ahhoz, hogy az egész ország légterét megvédje. Itt érdemes megemlíteni, hogy az eredetileg Nyitrán állomásozó S–300-asok hatótávolsága Kelet-Szlovákiába például már nem ért el. A szakértő arról is beszélt, a Patriot-rakéták néhány órán belül telepíthetőek és nagy előnyük, hogy kötelékbe kapcsolhatóak, amivel növelhető a hatékonyságuk. Kis-Benedek is megerősítette, az S–300-asokhoz képest jóval modernebb és hatékonyabb rendszerről van szó.
Szlovákia Ukrajnának ajándékozta az S–300-as légvédelmi rendszerét, közben a nyugati szövetségesek Patriot-rakétákat bocsátottak Szlovákia rendelkezésére. Az ellenzék képviselői ugyanakkor kétségbe vonták, hogy a nyugati rendszer megfelelő védelmet biztosítana számunkra. A szlovák hadsereg most tiszta vizet öntött a pohárba.