Kirándulás a malomnál
Tornyai Bianka
2022. 05. 09., h – 15:17
A tallósi és a jókai vízimalmot látogatták meg a galántai Műszaki Szakközépiskola kollégiumában lakó ukrajnai menekültek. Barczi Zsolt, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat oktatásügyi osztályának munkatársa lapunknak elmondta, Takács Mihály, a Galántai Honismereti Múzeum igazgatója ajánlotta fel, hogy a múzeum megszervezi a kirándulást. „Amikor Galántára érkeztek a menekültek, Nagyszombat megye megszólította a környékbeli kulturális intézményeket, hogy gondolkodjanak el azon, tudnának-e olyan programot ajánlani, ami kicsit talán felemeli a lelküket. Ekkor döntöttük el Takács Mihállyal, hogy megszervezzük a kirándulást a két malomnál, de meg kellett várni a jó időt. A múzeum intézte az autóbuszt. Tallóson megnéztük a malmot, a helyi Malom csárdában palacsintával, üdítővel és kávéval vártak bennünket, rövid pihenő után Jókára utaztunk, ahol a malomban és a mellette lévő skanzenben tárlatvezetéssel néztük meg a látnivalókat, majd szabad program következett a Kis-Duna partján” – részletezte Barczi Zsolt.
Rendeződött az életük
A galántai szálláshelyen lakók egy része már munkába állt, így főleg a gyerekek, a nagymamák és a kisgyermekes anyukák tudtak részt venni a kiránduláson. A gyerekek nagy része iskolába jár, a többiek online formában tanulnak. Huszonegy megyei fenntartású középiskolában 67 ukrajnai diák kezdte meg a tanulmányait a háború kitörése óta, tehát valamelyest rendeződött az éltük, noha a legtöbbjük abban bízik, hogy hamarosan hazatérhet.
Újabb program
Barczi Zsolt és Takács Mihály már szervezik a következő programot a menekülteknek. A tervek szerint Galántán tesznek sétát, a honismereti múzeumba, a reneszánsz kastélyba és a neogótikus kastélyba látogatnak el hamarosan, és meghívást kaptak az Esterházy – wine&coffee kávézóba egy fagyira.
A Galántai Honismereti Múzeum és a Nagyszombat Megyei Önkormányzat kirándulást szervezett a Galántán élő ukrajnai menekülteknek azzal a céllal, hogy kicsit kilépjenek a szürke hétköznapokból.