Vágányzár
Kulcsár Péter
2022. 05. 17., k – 20:58
Éppen virágzott az akác, amikor Bandika és Ervin felszállt a Komárom és Pozsony közt közlekedő vonatra. Már a jegypénztárnál szóltak nekik, hogy a vonat feladatait egészségügyi okokból most átmenetileg egy autóbusz látja el, aztán egy ponton majd átszállhatnak a tényleges vonatra. Bandika úgy döntött, hogy felszisszent egy tízes fácánt, aztán meggondolta magát, és a vágányzár jelentőségéről kezdett beszélni. Tudja, kuzin, a legtöbb ember ebben is csak a kellemetlenséget látja. Hogy már megint valami, amire figyelni kell. Hogy miért nem lehetett ezt rövidebb idő alatt megcsinálni. Vagy hamarabb. Vagy máskor. Miért éppen most javítják a síneket, amikor pont én utazok, pont. Hanem én ilyenkor arra gondolok, hogy igen, ismét megtudtuk, hogy lehet ezt másképp is. Mindig mindent lehet másképp is, ezt kérem jegyezze meg nagyon! Ervin bólintott, majd kapaszkodnia kellett, mert a busz lefékezett egy buszmegállónál. Az utaskísérő kiszólt a várakozóknak. Ki az, aki vonattal megy? Néhányan összenéztek, majd kérdeztek ők is. Miért, ez a vonat? Nem, ez egy busz, felelte a kalauz. Akkor azokat viszi, akik busszal járnak? – szólt egy újabb kérdés. Nem, felelte a kalauz, a vonatosokat. A várakozók ismét összenéztek. Akkor ez most mégis csak a vonat? Tulajdonképpen igen, ez a vonat – bólintott határozottan az utaskísérő. Akkor nem a busz? – kérdezték ismét néhányan. Nem, ez a vonat, csak most busz jár, aztán át kell szállni – tette hozzá.
Egyszer Pesten majdnem metrópótló busszal utaztam – szólalt meg Ervin, miután elindultak. Miért csak majdnem? – kérdezte Bandika, mire Ervin elárulta, hogy sokszor a metróban is elég megtalálnia a helyes irányt, amikor pedig megtudta, hogy a metrót helyettesítő busz megállóját is meg kell találni, úgy döntött, hogy inkább gyalog megy. A Klinikáktól a Pöttyös utcáig, hát az igazán nem sok, főleg éjszaka. Ekkor mondta be a rádió, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnök nem támogatja Svédország és Finnország felvételét a NATO-ba, és megüzente azt is, hogy ne mászkáljon senki utána, hogy meggyőzze őt, mert nem fog neki sikerülni. Vajon miért ellenzi a Tayyip a két skandináv ország felvételét? – tűnődött Bandika, és meg is állapította azonnal, hogy ezt valószínűleg nem fogja tudni kitalálni soha. Utána rögtön bemondták azt is, hogy május 20-án Nyitrán DJ Bobo ad koncertet. Ervin arról kezdett beszélni, hogy az énekes fénykorában azt hitte, DJ Bobo is magyar. Simán lehet, hiszen eredeti neve Peter René Baumann – jegyezte meg Bandika, és ismét a vágányok mellett virágzó akácokat figyelte. Akkor döbbent rá, hogy már a vonat kattogó zaját is hallja. Mikor szálltunk át a vonatra? – kérdezte ijedtében. Vagy most ez tényleg a vonat? Ervin a búzában pofozkodó nyulakat figyelte, és csak annyit mondott, hogy szerinte ez is olyan, mint a vágányzár. Aki nem mehet erre, majd megy amarra, ami pedig elképzelhetetlen volt, most már nem az.
A szerző a Vasárnap munkatársa
Mindig mindent lehet másképp is.