Csaló telefonhívásokra figyelmeztet a rendőrség, melyek során a szélhámosok egyenruhásoknak adják ki magukat.
A hatóságok a Losonci járásban több ilyen esetet is regisztráltak az elmúlt napokban, az egyik során egy csalónak sikerült megfosztania egy 79 éves nyugdíjast 6500 eurós megtakarításától.
A csaló szerdán vette fel a kapcsolatot az idős hölggyel, akinek magát rendőrként bemutatva telefonon keresztül azt mondta, lánya elütött és súlyosan megsebesített egy gyermeket az autójával.
Ezután közölte a nyugdíjassal, utalja át az összes megtakarított pénzét egy általa diktált bankszámlára.
A csaló azt mondta a nőnek, hogy a 158-as szám felhívásával is ellenőrizheti az információkat, hogy ő valójában rendőr. Arra is figyelmeztette, hogy azonnal fizesse be a pénzt a számlára, ellenkező esetben „lengyel bérgyilkosok jönnek, és megölik őt és a lányát, valamint ki fogják rabolni”.
Még taxit is hívott, hogy elvigye a nőt az egyik losonci postahivatalba. Megnyugtatta az áldozatot, hogy a rendőrség a helyszínen felveszi őt, miután befizette a pénzt a kijelölt számlára, ám ez nem történt meg.
Az üggyel kapcsolatban a rendőrség azt kéri mindenkitől, ne higgyenek ismeretlen személyeknek, akik különböző okokból telefonon keresztül kérnek pénzt. Gyanús telefonhívások esetén a rendőrség azt tanácsolja, tárcsázzuk a 158-as telefonszámot.