Apai szerepek a 21. században
Rendhagyó módon szeretnék erről a témáról írni, mégpedig úgy, hogy nem az apai szülői szerepkört, hanem az energiákat vizsgálom. Annál is inkább, mert a női és férfi szülői energiák megélése,…
Rendhagyó módon szeretnék erről a témáról írni, mégpedig úgy, hogy nem az apai szülői szerepkört, hanem az energiákat vizsgálom. Annál is inkább, mert a női és férfi szülői energiák megélése,…
A zenész 70 éves korában hunyt el. „Megtört szívvel búcsúzunk barátunktól, Alec John Such-tól, aki elválaszthatatlan része volt a zenekar megalakulásának; rajta keresztül találtuk meg az utat egymáshoz. Nagyon fog…
A mindössze egy levelet tartalmazó kocsiról Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter posztolt a Facebook-oldalán. „Ma már csak és kizárólag az elnöktől függ, hogy hárommillió gyermek és szülő végre tiszteletet kap-e az állam…
A Galántai Honismereti Múzeumban a Múzeumok éjszakája rendezvény keretén belül nyílt meg a soron következő időszakos kiállítás A sokoldalú fa – évgyűrűkbe írt történelem címmel, amely több tematikus egységből áll……
Marco Rossi szövetségi kapitány elmondása szerint nem lesz sok változás a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatában az Olaszország elleni keddi Nemzetek Ligája-mérkőzésen az angolokkal szemben 1–0-ra megnyert szombati találkozóhoz képest. Az olasz…
Dunaszerdahely | A Fehér Szív díjat, a Szlovákiai Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarájának (SK SaPA) elismerését az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából adják át. Idén Antal Zsuzsanna is átvehette az elismerést. Zuzana…
Vladimir Putyin orosz elnök vasárnap figyelmeztetett, hogy Moszkva újabb célpontokra támad, ha a Nyugat nagy hatótávolságú rakétákat ad Ukrajnának. Putyin szerint a fegyverszállítmányok célja, hogy „meghosszabítsák a konfliktust” – írja…
Több riasztást is kaptak a tűzoltók a fővárosból és környékéről az éjszakai esőzések és az erős szél miatt – tájékoztatott Štefan Koči, a Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ) pozsonyi operatív központjának…
A teljes szabadság vagy a totális gyarmatosítás eszköze-e a Facebook? S ki az igazi áldozat a lájkvadászat végén? Erről kérdezte Bödők Gergely történész, a komáromi Kikötő – Polgári szalon házigazdája…
Nagy-Britannia is szállít az eddigieknél nagyobb hatótávolságú rakétarendszereket Ukrajnának az orosz invázióval szembeni védelem erősítésére – jelentette be hétfőn Ben Wallace brit védelmi miniszter. Wallace a BBC brit közszolgálati médiatársaság…