Európában növekszik a kábítószertermelés, a kontinensen egyre több új pszichoaktív szert értékesítenek és fogyasztanak – hívta fel a figyelmet kedden közzétett jelentésében az Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA)
A lisszaboni székhelyű szervezet éves jelentése arra mutat rá, hogy az Európai Unió egyes drogok vonatkozásában jelentős előállítóvá is vált, és mind hazai fogyasztásra, mind a világpiacra termel. Ezt jelzi, hogy az Európai Unióban 2020-ban több mint 350 droglabort számoltak fel. Különös aggodalomra ad okot a nemzetközi és európai bűnözői csoportok közötti fokozott kapcsolattartás – olvasható a felmérésben.
A becslések szerint, az Európai Unióban a felnőttek 29 százaléka, körülbelül 83,4 millió ember használt már tiltott kábítószert. Továbbra is a kannabisz a legszélesebb körben fogyasztott kábítószer, az elmúlt évben a jelentések szerint több mint 22 millió európai felnőtt használta.
Az EMCDDA szerint a kokain elérhetősége és felhasználása történelmi összehasonlításban továbbra is nagyon magas Európában, továbbá a crack kokain használata egyre jobban terjed a veszélyeztetett csoportok körében. A kábítószerpiac fokozódó sokféleségét jelzi az amfetaminhoz hasonló szintetikus katinonok széles körű elérhetősége és használata is, ezeket ugyanis az ellenőrzött stimulánsok alternatívájaként értékesítik.
A jelentés megjegyzi, hogy ukrajnai háború tovább növeli az európai kábítószer-helyzet bizonytalanságát. A konfliktus következményei jelentős következményekkel járhatnak a csempészútvonalakra és a kábítószerpiac működésére és a háború elől menekülő, kábítószert használó emberek egészségügyi és támogatási szükségleteire nézve. „A menekültek valószínűleg súlyos pszichológiai stresszt élnek át, ami sebezhetőbbé teheti őket a szerekkel összefüggő problémákkal szemben, különösen akkor, ha nem állnak rendelkezésre megfelelő egészségügyi és támogató szolgáltatások” – hívta fel a figyelmet az ügynökség.