Legnagyobb bűn az életünkben, ha a bennünk rejlő képességeinket nem hozzuk ki magunkból, és mindezekkel nem ajándékozzuk meg embertársainkat, társadalmunkat. (Böjte Csaba egy előadásán a jászói nyári egyetemen sokat foglalkozott ezzel a témával.) Gondoljuk csak el, hány tehetség veszett el hanyagság, szorgalom, segítség, nemtörődömség miatt. Nemcsak saját életét gazdagította volna, tehette volna széppé, hanem sok-sok embert ajándékozhatott volna meg tehetségével, alkotásaival (zene, képzőművészet, sport, kultúra). Ne vezéreljen bennünket ebben hiúság, vagy hogy többnek látszódjunk, mint amilyenek a valóságban vagyunk. Sokat tehetnek az emberi képességek kibontakozásában a szülők, a tanítók, a vezető egyének, az edzők, különböző szervezetek vezetői. Gondoljunk csak bele, az igazi egyéniségeket, tanítókat hány generáció emlegeti hosszú éveken keresztül amiatt, amit az utókorra hagytak, amire megtanítottak, amit alkottak az emberiség javára. Nekünk mindezt őriznünk kell, és tovább vinni az utókornak.

A közmondások, szólásmondások is így maradtak meg szájhagyomány nyomán. Érdekességként említem egy jó barátom talpraesett mondatait, mulatás közben, amikor jól érezte magát, így fejezte ki jókedvét: „Sose halunk meg, vagy csak nagyon ritkán, akkor is véletlenül, és nem hosszú időre.” Bizony, ezt többen is megtanultuk tőle.

A hétköznapi ember se érezze soha azt, hogy tehetségtelen, és nem tud ráhagyni semmit az utókorra. Gondoljunk csak a gyerekeink, unokáink meseszomjára, amikor már kifogyott emlékezetünkből minden mese, és kénytelenek vagyunk saját magunk alkotni újakat, mennyi okos, tanulságos dolgot tudunk belekomponálni ilyen történetekbe, amivel taníthatunk, és ha ezt párszor megismételjük, már sok gyerekben megmarad. De például ültessünk ki két fát alkalmas helyre, aminek értékét száz éven át fogja érezni az utókor. Vagy ha felépítettünk egy szép házat, kerítést, udvart. Gondoljunk csak a Székelyföldön található gyönyörű székely kapukra. De továbbmegyek: állítsunk fel valamilyen történelmi emlékművet, emléktáblát. Őrizni, szépíteni a természeti kincseket. Őrizzük meg a régi tárgyakat, eszközeinket, szerszámainkat, játékainkat. Gyűjtsük össze szervezetek, csapatok, osztályok, együttesek képeit, és készítsünk ezekből egy szép albumot, nevekkel ellátva, meglátják, milyen nagy érték lesz ez az utókor számára.

Minden ember saját maga tölti meg a létét tartalommal, töltsük meg úgy életünket, hogy egy kicsit értékmegőrzők is legyünk.

Halász József, Jászó